ZETApress

A hegedű a hangszerek királya. Szentmihályi Gyulával, Magyarország kanadai tiszteletbeli konzuljával a Montréal-i Economusée Hegedű Múzeum tetején lévő irodájában beszélgetett Szarvas István, a pécsi Hetedhéthatár fő-munkatársa egy kávé mellett még 2009 szeptemberében.

– Tiszteletbeli Konzul Úr! Először is köszönetet mondok, amiért elkísért a Montréal-i Fő-polgármesteri Hivatalba és velem volt, amikor beírtam az Aranykönyvbe és átadtam legújabb könyvemet Marcel Tremblay kabinetfőnök úrnak. Ugyanakkor sajnálom, hogy nem tudott eljönni a Magyar házbeli könyvbemutatómra és Ottawába, amikor találkoztam őexcellenciája Vastagh Pállal, Magyarország kanadai nagykövetével – indította kollégánk a beszélgetést.

SZ.GY: Sajnálom, hogy az utóbbi két eseményre nem tudtam Önnel tartani, de hivatali elfoglaltságaim nem tették lehetővé.

– Mi az Ön tiszteletbeli konzuli feladata, és miért vállalta el ezt szép, de fáradtságos megbízatást?

SZ.GY: A tiszteletbeli konzulokra azért van szükség mert sok országban bezárták azokat a konzulátusokat ahol több alkalmazott volt, mert a működtetés sok pénzbe került az államnak. Így kénytelek voltak felkérni tiszteletbeli konzulokat, hogy ők végezzenek egyes feladatokat. Engem dr. Vastagh Pál nagykövet úr kért meg, hogy vállaljam a feladatot. Először szabadkoztam, mivel én nem értek a politikához, de megnyugtatott, hogy ez csak adminisztratív munka. Végig gondoltam eddigi életem: mit csináltam én szülőhazámnak Magyarországnak. Nem sokat! Amikor elkerültem onnan, épp elmúltam 22 éves. Addig csak tanultam, iskolákba jártam, egyetemre. Ami hasznot hoztam azt Kanadának tettem. Gondoltam, mielőtt nagyon megöregszem, csinálok valamit Magyarországnak, az itteni magyaroknak. Hát ezért vállaltam el. Igaz egy kicsit több munka mint gondoltam, de hát nem baj, hozzá vagyok szokva, hogy emberekkel beszéljek.

Az én feladatom főleg olyasmi, mint egy közjegyzőjéé. Sokszor segítek a papírmunkában, hogy Magyarországon kapjanak nyugdíjat. Mivel Ottawa főváros és Québec tartomány francia nyelvű, s jól beszélek franciául, szót értek a közjogi méltóságokkal is. Sokszor meghívnak a nemzeti fogadásokra és ott képviselem Magyarországot.

– Járt itt a közelmúltban magyar közjogi méltóság, akivel találkozott?

SZ.GY: Igen, Szili Katalin a Magyar Parlament elnöke.

– Nekem benne van a Kérdeztem – válaszoltak interjúkötetemben, amit Önnek is át fogok adni. Amikor beszélgettünk, még “csak” alelnök volt. Hogyan érzi magát Montréalban, milyennek látja a várost?

SZ.GY: Ötven éve élek itt, nagyon szeretem! Sosem gondoltam, hogy valaha eljövök Európából. Franciaországban 3 évig tanultam és ott megismerkedtem egy kanadai lánnyal, aki idehozott. Ő a feleségem már félévszázada. Szeretem a nagy városokat. Bár Budapesten születtem, Párizshoz képest Montréal sem nagy város. Kozmopolita város, ahol mindenféle nemzetiségű ember él. Minden megvan, ami kell az embernek. Nincs nagy bűnözés. Egy tízmilliós városban olyan picinek érzi magát az ember, mint egy hangya. Nem szeretnék olyan helyen élni. Szeretem a nagy városokat, de olyat, mint New York, nem.

Kilencven konzulátus működik a városban. Nemzetközileg is nagy jelentőségű, hogy a polgári légitársaságok nemzetközi szervezetének (International Civil Aviation Organization) székhelye is itt van. Szükség lenne egy kisebb konzulátusra, amely ellátja a felmérések szerint itt élő 23 ezer magyar képviseletét. Fontos lenne őket összegyűjteni és arra buzdítani, hogy ne vágják el gyökereiket, mert itt Montrealban attól jó lenni, hogy mindenki tudja, honnan jött. Még emlékeznek az emberek. Kanadaiak vagyunk, de ápoljuk a hagyományainkat is. Ez tesz minket mássá és többé. A felekezeti különbséget is félre kell tenni a magyarság érdekében.

– Milyennek látja a magyarságot itt Montréalban?

SZ.GY: Akik régebben érkeztek, azok nagyon szépen beilleszkedtek és megtalálták helyüket a mindennapi életben. Megbecsült kanadai polgárokká váltak, amire joggal lehetnek büszkék, hiszen nagyon megdolgoztak érte. Ugyanakkor mindenki vágyik haza. Olyanok vagyunk, mint a madarak: ott van bennünk a kényszer, hogy hazatérjünk.

– Úgy értesültem, hogy önnek vannak pécsi gyökerei is. Mivel a Hetedhéthatár is pécsi magazin, meséljen erről kérem olvasóinknak!

SZ.GY: Igen, Pécsett érettségiztem a Nagy Lajos Gimnáziumban 1952-ben. Utána visszaköltöztem Budapestre, ott jártam az orvosi egyetemre 4 évig, de jött az 1956-os forradalom. Elmentem Párizsba nagybátyámhoz és ottmaradtam.

– A Nagy Lajos Gimnázium nagyon híres ma is, hogy emlékszik vissza egykori alma materére?

SZ.GY: Nagyon kellemes emlékeim vannak. Az ember életében az érettségi körüli évek a legszebbek. Eszembe jut a Tettye, a Nádor szálló, a Pannónia és mások. Ha Magyarországra megyek, igyekszem Pécsre is elutazni.

– 2010-ben Pécs Európa Kulturális fővárosa lesz. Egy hónapja csináltam interjút Majer Mihály püspök atyával. Most volt 1000 éves a Pécsi Püspökség.

SZ.GY: Pécs nekem is a második kedvenc városom, szeretek ott lenni. Sokszor gondolkodtam azon, ha esetleg úgy hozná a sorsom, hogy Magyarországra mennék vissza lakni, attól függetlenül, hogy majdnem mindig Budapesten éltem, Pécsett szeretnék élni!

– Térjünk át az Ön nagy szerelmére a hegedűre! Hegedűkészítéssel mióta foglalkozik?

SZ.GY: Már lassan ötven éve, mióta az orvostudományt elhagytam, mert Franciaországban még kaptam ösztöndíjat, de itt már nem.

– Volt olyan az elmúlt fél évszázadban amikor úgy érezte, hogy az orvosi egyetemen tanultakat fel tudta használni a hegedű készítésben?

SZ.GY: Érdekes a kérdése, a válaszom igen. Minden szakmában vannak kutatások ebben is ez egy olyan szakma ami már négy és fél évszázada létezik. A hegedűkészítés nemcsak az, hogy éppen megcsinálja az ember fából azt a hangszert, hanem be kell lakozni és a lakkról nagyon sokat írtak. Azt mondhatom, hogy a hegedűről a négy évszázad alatt többet írtak, mint a rákról. Most is folynak kutatások. Mivel az orvosi egyetemen nagyon sok kémiát tanultam, könnyemben tudtam ebben is részt venni. Az a lakk, amit csinálok, hasonlít a régi olasz lakkokra, ezért a hegedűim is ilyenek.

– Tiszteletbeli Konzul Úr! Itt a múzeumban számos hegedűcsodát láttam. Mondjon kérem néhány szót a hegedűkészítés létrejöttéről Európában és a magyar mesterekről!

SZ.GY: Ezer örömmel! A hegedű a hangszerek királya! A hegedűről és történetéről több száz, talán több ezer könyvet írtak négy és fél évszázad óta, szinte minden nyelven. Ezért könnyű egy kis bemutatót adni születéséről, és arról, hogyan jutott el napjainkig. Fontosságát nem kell bemutatni, mivel közismert, hogy ma a zenei élet elképzelhetetlen lenne hegedű nélkül.

A zenetermek megnagyobbodtak, ezért a viola da gamba, vagy magyarul térdhegedű nem szólt elég hangosan. Szükségessé vált, hogy olyan hangszer jöjjön létre, melynek hangja erősebb és könnyebben lehet játszani rajta. Ezért a XVI. század közepén Észak-Olaszország Lombardia tartományában, ahol már a hangszerkészítők nagyon magas fokon dolgoztak, főleg Brescia es Cremona városokban kezdődött a hegedűkészítés. Egy 1562-ből való rézkarc ábrázol először hegedű formát, több hangszer között Gáspár Duiffoprucart lyoni hangszerkészítő képmásával. Ennek ellenére, mai tudásunk szerint, legjobban elfogadott, hogy a Cremona-i Andréa Amati a hegedű apja.

Híre hamar elterjedt, királyok rendeltek nála udvari zenészeik számára. Fiai tovább fejlesztették a hegedű készítés művészetét. Nagy tehetségű unokája, Niccolo Amati a szomszédos fiatalokat vette magához tanulóknak. Ezek közül kerültek ki a leghíresebbek, mint Andréa Guarnari, Francesco Ruggeri, Antonio Stradivari. Ők tökéletesítették a hegedű építését. Ezeket a szabályokat azóta sem lehet megváltoztatni. Végeredményében logikus is, mivel ha azt nézzük, minden művészet ebben az időben érte el tetőfokát, ld: Leonardo da Vinci, Raffaello és mások.

A XVII és XVIII. században a hegedű elterjedt egész Európában. Népszerűsége főleg Németországban, Franciaországban, Magyarországon fejlődött ki legjobban. Magyarországnak nagy szerepe volt, nemcsak a hegedű készítésében, hanem a hegedű játékában is. A népi zenészeken kívül a XIX. században a világ legjobb hegedű tanárai oktattak.

A híres veszprémi születésű Leopold Auer, Szentpéterváron alapította meg az orosz iskolát, ahonnan a leghíresebb hegedűművészek kerültek ki. Joseph Joachim szintén magyar származású volt, ő pedig a német iskolának alapjait fektette le. Tanítványa, Hubay Jenő elismert hegedű művész, lett az akkor megalapított budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia első igazgatója. Azóta is a magyar hegedűművészet (Vecsei, Zaturecki, Szigeti) világszerte a legmegbecsültebbek közé tartozik.

– Úgy értesültem, hogy az ön kezéről bélyeget is kiadott a Kanadai Posta.

SZ.GY: Valóban, egy blokkot át is adok Önnek, Szerkesztő Úr! Ez a Canada Post 1999-es 10 centes bélyege, melyen a kezem látható.

– Mit tanácsol a Montréal-i magyaroknak?

SZ.GY: Őrizzék meg a magyarságukat és legyenek büszkék arra, hogy magyarok! Nemcsak örülni kell, hanem büszkének is kell lenni!