ZETApress

hírportál

Látogatás a Mentőmúzeumban

Emlékek a mentők életéből ? 8

Kevesen tudják, hogy a Mentőszolgálatnak múzeuma is van Budapesten. Megvalósításában nagyon sokat segített tragikus sorsú miniszterelnökünk, Antall József. Igaz nem kormányfőként, hanem orvostörténészként, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum igazgatójaként bábáskodott a Mentőmúzeum születésénél a 80-as évek elején.

Egy cserkész mentőcsapattal kerestem fel őket még a kilencvenes évek elején. A szentatya látogatására készítettük fel a csapatot, hogy a Hősök terén, a pápai szentmisén segíthessék a bajbajutottakat. Ezek a cserkészek dolgoztak később a mentősökkel együtt Gödöllőn az 1993. augusztusi világtalálkozón, majd egy hónappal később Kenderesen Horthy Miklós kormányzó szeptember 4-ei újratemetésén. Akkor a Johannita Lovagrend önkénteseinek munkáját segítették. Dr. Felkai Tamás főorvos igazgatta akkor a Markó utcában található múzeumot. Öregcserkészként, aktív cserkészparancsnokként szívesen vezette csoportunkat, szívesen beszélt az elmúlt évszázadok mentéstörténeti remekeiről, a hat teremben látható mentőeszközökről.

Ennek aztán fújtatjuk?

A bejárat közelében egy hatalmas kandalló fújtatót látunk. Az 1700-as években ezzel történt a lélegeztetés. Igaz, az akasztottakat és vízbe fúltakat nem mindig élesztették újra. Ezt a halálnemet Isten büntetésének vélték és a halottra haragudtak. A középkori hiedelem szerint, ugyanis légúti elzáródás miatt a lélek nem hagyhatta el a testet, nem térhetett meg Teremtőjéhez, hanem a testtel együtt elrohadt. Ha valakit kihúztak a vízből, lábát rögzítették a parton. Feje és felső teste a vízben maradt. Csak a hatóság és a rokonság megérkezése után húzták ki teljesen. Az újraélesztés csak akkor kezdődhetett. Siker persze sosem volt. Tollal csiklandozták a torkát, hogy a vizet kihányja, végbelébe pedig klistirrel levegőt fújtak. A felnyomódó rekesznek kellett volna beindítani a légzést. A toll és a fújás torz társításából alakult ki az a szólás az értelmetlen munkára, hogy ?Ennek bizony egy kilo tollút fújhatunk a fenekébe!”

Sokan féltek akkoriban az élve eltemetéstől is. Különösen járványok idején sok tetszhalott kerülhetett tömegsírba, mert a kezdetleges módszerekkel nehéz volt hitelt érdemlően megállapítani az élet és halál jeleit. Újításként a koporsóba sípot szereltek, ami a halott mozdulása esetén megszólalt volna. Arról, hogy ez hányszor következett be, a múzeumban nincsen statisztikai adat.

A manufaktúrák kialakulásának kedvezett, hogy klistirrel minden orvost el kellett látni. A mentéstechnika mindig is kihatott az iparra, mint ahogy az ipari forradalom is visszahatott az egészségügy fejlődésére.

A Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület ? röviden BÖME ? 1887. májusában alakult Kresz Géza vezetésével. Apja katonai toborzás elől menekült bátyjával együtt Merseburgból Magyarországra. A kis Géza hatodik gyermekként itt született. A hagyományt folytatva ő is hat gyermeket nemzett, három fiút és ugyanannyi lányt. A múzeumban kiállított családi címeréből gyermekei számát és nemét is kiolvashatják a heraldika szakértői.

Sokszor még egy főorvos sem lehet biztonságban

Kresz Géza tisztiorvosként kezdett gondolkodni a mentés megszervezésén. Az utolsó lökést a munkához atyai barátjának, Flór Ferencnek halála adta. A Rókus Kórház igazgatóját munkahelye közelében ütötte el a lóvasút. Súlyos sebe ellenére a kor szokásainak megfelelően eret vágtak rajta. Keveset szenvedett, hamar elvérzett!

Kezdetben a BÖME két kocsival rendelkezett. A lovakat bérelték. Pesten a Rókus kórházba, Budán a Jánosba szállították a betegeket. A kocsis a bakon hatalmas csengőt rázott, hogy a járókelők kitérjenek a szédítő sebességgel robogó kocsi elől! A Lóhner-mentőfogatot a bécsiektől kapták ajándékba. Az egyesület önfenntartó volt. Szilveszterenként gyűjtésekét rendeztek. Jelszavuk az volt, hogy Mindannyiunkat érhet baleset.

Többször kellett tömeges balesetekben is tevékenykedniük. Ököritón például egy mulatságon 329 ember égett benn egy pajtában, mert pánikhangulatban kifelé nyomták a befele nyíló ajtót. Minél közelebb volt valaki a kijárathoz, annál nagyobb tömeg taposta agyon. A bécsi Ringtheáterben akkoriban több mint ezer ember pusztult el hasonló okokból egy előadáson. Vízi katasztrófából is kivette a részét magyar mentőorvos. Lengyel Árpád a Titanic utasainak segített a hajó elsüllyedésekor az arra haladó Carpatiáról.

Fővárosi mintára vidéken is alakultak mentőegyesületek. Megalakult a Városok és Vármegyék Önkéntes Mentőegylete. Ott már autókkal szervezték a mentést. A kocsikat a Magyar Állami Gépgyárban készítették. A VVÖME szervezeteiben a harmincas évek közepéig 157 kirendeltség, illetve fiók működött az országban. Mentőseinknek külföldön is jó híre volt. Konstantinápolyban Széchenyi Ödön tűzoltó pasa felkérésére Kovács Aladár akkori főigazgató szervezte meg a mentőszolgálatot.

A cserkészhagyományok tovább élnek

A harmincas években nagyon jó kapcsolat alakult ki a mentősök és a cserkészek között. Mint a múzeumi fotók is mutatják, sok cserkész fiatalt képeztek ki elsősegélynyújtó munkára. A kilencvenes évek elején újra éledtek a hagyományok. Ennek szellemében oktatták a mentődolgozók heteken át a mentős cserkészeket 1991. tavaszán, hogy egy remek csapatot kialakítsanak.

A II. világháború, mint a katasztrófák általában, pozitíven hatott a mentőeszközök fejlődésére. Kár, hogy ehhez mindig valamilyen tragédia kell, de a természetes védekezés kikényszeríti az eszközök fejlesztését. Különböző gázálarcokat, vegyvédelmi ruhákat fejlesztettek ki a mentők és a lakosság megvédésére. A háború után aztán a vidéki és fővárosi mentőegyletek összeolvadásából alakult meg 1948. májusában az OMSZ. Első főigazgatója Dr. Orovecz Béla korábban katonatiszt volt, s a katonás szellemet magával hozva a mentődolgozóktól is megkövetelte ugyanezt.

A múzeum utolsó, s egyben legnagyobb termében napjaink technikáját látjuk. Van itt két vastüdő, melyet az 1952-es gyermekbénulási járvány idején fejlesztettek ki a bajtársak. Nevével ellentétben nem a tüdő, hanem a mellkas munkáját pótolja. A belefektetett betegnek csak a feje van kinn. Kézzel kellett működtetni. Kezdetben az 1954. óta üzemelő rohamkocsikon is szállították. Felkai főorvos 1984-ig a Rohamkocsi Szolgálatot vezette. Örökké emlékezni fog arra az éjszakára, amikor Pápáról hozott fel egy kislányt, s közben végig kézzel kellett működtetnie a vastüdőt. Több mint tíz évvel később találkoztak, az akció tehát sikerült.

Akkoriban még volt belföldi légiforgalom, a vastüdőt mégsem lehetett feltenni a menetrend szerinti nyíregyházi gépre. Saját géppark után kellett nézni. 1957-ben két JAK-12 volt a mentőknél. Ezt követte a Pilátus Turbó Porter, mely a focipályán keresztben is le tudott szállni. Közben voltak Super Aerók és Moravák is. Azóta már helikopterek vannak, így kifutópálya sem szükséges leszállásukhoz.

A köhögés elmúlik odafenn

A repülőgépet nem mindig szállításra használták, az ötvenes évek elején terápiás szerepük is volt. Szamárköhögéses gyermekeket vittek fel háromezer méter fölé PO-2 típusú nyitott géppel, hogy a légritka tér hatására köhögésük elmúljon. Mivel a vastüdő kézi hajtása igencsak fárasztó volt, beszerezték a nyugatnémet Pulmotort. Itt már a palackban lévő oxigén vezérli a nyomáskülönbség elvén a ki-belégzés ütemét.

A gerincsérültek szállítására ma már minden mentőkocsi és mentőhelikopter alapfelszerelései közé tartozik a leszívható vákuum-matrac. Ez csak a hatvanas évek közepétől van így. Korábban tilalmi listán szerepelt. A NATO csapatok hadi egészségügyi felszerelését képezte, így a hidegháború éveiben nem kaphattuk meg az ellenségtől. Ma már egy mentőkocsi sem vonulhat ki nélküle, s azóta már mi is NATO tagok lettünk.

Néhány fotót láthatunk még a külföldi mentőszolgálatok felszereléseiből és ruháiból a hazai tárgyak mellett. A múzeum most is várja látogatóit az OMSZ központi épületében. Iskolás csoportokat és egyéni látogatókat egyaránt szívesen fogadnak. A csoportoknak érdemes előzetesen bejelentkezniük, mert nagy az érdeklődés, de egyszerre két csoport nehezen fér el a szűk termekben. Az egészségügyi pályára készülőknek különösen ajánlott hely tanulmányaik végzésében is.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Pápalátogatás és biztonság újságírói szemmel | ZETApress

Szóljon hozzá!