ZETApress

Ami a nagyvilági furcsaságokból kimaradt ? 12

Tegnap már elköszöntünk sztárriporterünktől, a sorozatot mégsem tudtuk befejezni. Egy kedves olvasónk jelentkezett, s arról mesélt, hogyan vezette orránál fogva a kilencvenes évek elején a hazai médiát. Akkor még nem igazolták vissza nálunk osztrák mintára a szelvények feladását. A sógorok már akkor is így akarták elejét venni a felesleges reklamációnak. Így akarták megvédeni a szelvények kibocsátóit az állítólag feladott, de be nem érkezett öttalálatos szelvények tulajdonosaitól. Sokan bizony alábbi történetünk kiagyalójához hasonlóan eddig is csak feltűnési vágyból reklamáltak. Álljon most itt az ő sztorija okulásul úgy, ahogy nekem elmesélte.

Amióta százmilliót is fizet a lottóötös, egyre több reklamációról olvastam, kezdte olvasónk. Elhatároztam, én is megpróbálom. Ők sem nyertek, én sem veszíthetek! Vásároltam is rögvest egy szelvényt az újságosnál. Már otthon kitöltöttem, zsebre tettem, s a lottózóba mentem. Ott ? szerencsémre ? csinos fiatal hölgy ült az ablak mögött. Három szelvényt kértem tőle. Külön kihangsúlyoztam, hogy három egymás melletti sorszámú legyen.

Az asztalnál a két szélső sorszámút töltöttem ki, a középsőt zsebre tettem. Helyére az újságosnál vásároltat csempésztem. Sokan ültek körülöttem, de senki sem vette észre az akciót. Mindannyian a saját dolgukkal törődtek. A három szelvényt nem dobtam be a ládába, hanem odaadtam az ablak mögött ülő eladólánynak. Kértem: dobja be ő! Hosszasan beszélgettünk, ami szintén része volt a tervemnek. Azt akartam, hogy jól megjegyezzen, s később is emlékezzen rám. Megígértem neki, hogyha nyerek, nem leszek hálátlan. Most már csak a húzást kellett megvárni.

Mindenki megette a maszlagot

Elérkezett a péntek délelőtt, s én otthon a tévé előtt ültem. A középső sorszámú igazoló szelvényre beírtam az öt nyertes számot. A szelvény többi részét már korábban megsemmisítettem, s most ugyanezt tettem az újságosnál vásárolt igazoló szelvénnyel is. Azon ugyanis nem volt egy találatom sem.

Azon a héten a tévé is bemondta, meg az újság is megírta, hogy megint nem volt ötös, pedig 150 milliót fizetett volna. (Szép summa volt ez akkoriban, a Bokros-csomag előtt.) Hétfőn ezért első utam a lottóigazgatóságra vezetett, az igazgatót kerestem. Maguk ellopták a szelvényemet, elcsalták az ötösömet! ? szidkozódtam. Alig tudtak lecsillapítani. Mutogattam a három egymást követő szelvényt, s a középsőn az öt találatot. Hittek is meg nem is, de a vizsgálatot el kellett rendelniük.

A két szélső sorszámú ellenőrző szelvény hamar előkerült ? elég sokan keresték ?, de a középső, a nyertes, csak nem akart meglenni. (Nem is lehetett meg, hisz magam semmisítettem meg még jócskán a húzás előtt. Ehelyett adtam be az újságosnál vásároltat.) Persze, hogy nem nyugodtam bele a dologba, hanem a Híradóhoz fordultam. Menten felkarolták az ügyemet, a stáb azonnal felkeresett. Már az esti műsorba belekerültem. Ott aztán kígyót-békát összehordtam a lottós maffiáról, az emberek pénzét kicsaló, de saját zsebükre dolgozó szélhámosokról.

Bemutatta a Híradó a lottózóban dolgozó eladónőt is. Ő is emlékezett rám. Sehogy sem értette, hogyan kallódott el a középső szelvény, hisz saját kezűleg továbbította mindhármat. Az igazi okot csak én ismertem. Hülyére vettem magam körül mindenkit, pusztán csak feltűnési vágyból. Mások is megtették már, mért pont én lettem volna kivétel? Másnap már a sarki hentes is megismert, pedig még a Friderikusz Show-ban sem szerepeltem. Ez ám a karrier!

Mint később megtudtam, azóta már egyesület is alakult a lottóötösüket elvesztő peches emberek csoportjából. Kár, hogy ez nem nekem jutott eszembe! Talán még elnök is lehettem volna! Ők is hiába reklamáltak, hiába verték a nyálukat, nekik sem fizettek. Lehetett viszont rajtuk jókat sajnálkozni, együtt érzően szitkozódni. Ez úgysem kerül semmibe. Miért ne tegyék, ha tehetik?