ZETApress

hírportál

Letöltendőt állatkínzásért!

Kossuth téri tüntetésAz állatkínzás ellen tartottak demonstrációt több mint 120 állatvédő szervezet összefogásával délután, a több ezer résztvevő megtöltötte a Kossuth teret. A szervezők a beszédek után átadták az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága képviselőjének azt a törvénymódosító javaslatot, amely az állatkínzás büntetésének szigorítását tartalmazza.

A szervezők nevében Schneider Kinga, a Noé Állatotthon Alapítvány munkatársa elmondta, hogy a civilek által kezdeményezett és előkészített törvénymódosító javaslat az állatkínzásért járó büntetési tételeket emelné meg és vétség helyett bűntetté minősítené az állatkínzást, -bántalmazását. Felidézte, hogy a 2004-től hatályos törvény szerint az állatkínzásért kiszabható büntetés felső határa 2 év, minősített esetben 3 év szabadságvesztés. Mivel az állatkínzás, bántalmazás jelenleg vétség, a bírói gyakorlat szerint az ilyen ügyekben hozott ítéletek főként felfüggesztett börtönbüntetéssel végződnek. Hiába adott a törvényi háttér, a büntetésnek nincs elrettentő hatása. A törvénymódosító javaslat az állatkínzást legfeljebb 3 évig, minősített esetben 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetni rendelné és bűntetté minősítené át az eddigi vétségeket, így akiket bűnösnek találnak a bíróságok, nagyobb eséllyel kerülhetnének börtönbe.

Kajó Cecília jogász felhívta a figyelmet arra, hogy több mint 120 szervezet összefogásával jött létre a demonstráció, Budapesten kívül Győrött, Szegeden és Szombathelyen is tartottak megmozdulást. Kiemelte, hogy az állatvédelemben eddig soha nem látott összefogás indult meg az állatok érdekében. ? Azt szeretnénk, hogy az állatkínzók részesüljenek méltó büntetésben és valóban letöltendő szabadságvesztést kapjanak az életek kioltásáért, az embertelen állatkínzásokért. Olyan büntetési tételeket szeretnénk elérni, amelyek elriasztják a kegyetleneket a bántalmazástól ? fogalmazott.

Paál Csaba állatorvos azt hangsúlyozta, hogy állatkínzásnak minősül a rossz tartás is, hiszen a kínzás nem csak abból áll, ha valaki megveri az állatot. ? Aki nem ad az állatának enni, inni és a napfény elől nem ad neki árnyékos helyet, ugyanúgy állatkínzást követ el! ? jegyezte meg. Pataki Gábor, az újpesti állatvédelmi járőrszolgálat vezetője felidézte, hogy január 19-én az Állatmentő Liga, az Állatmentő Szolgálat Alapítvány és a Tetovált Állatmentők kezdeményezésére országos állatvédelmi szövetség megalapítására gyűltek össze, 26 szervezet tett szándéknyilatkozatot a csatlakozásra.

Szántó Boglárka, a Kutyamentő Angyalok munkatársa beszédében a gyepmesteri telepek helyett a menhelyi rendszer bevezetését és a hatóságok állatvédelemben való hatékony közreműködését szorgalmazta. Az Állatvédőrség képviseletében Tornóczky Anita elmondta: a rendezvény abból a szempontból is példamutató, hogy megmutatja külvilágnak, az állatok érdekében minden személyes sérelmen és egyéb ellenszenven felül lehet kerekedni.

Az állatvédő szervezetek törvénymódosító javaslatát Horváth István, az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának Fideszes alelnöke vette át. A volt szekszárdi polgármester úgy fogalmazott, hogy egy egészséges társadalomban nincs helye az állatkínzásnak, nincs helye a vandalizmusnak. Fontos, hogy olyan törvények legyenek, amelyek a végrehajtás mellett megfelelő elrettentő erővel is bírnak. Közlése szerint az illetékes bizottság szakértők bevonásával minél előbb meg fogja vizsgálni a javaslatot.

A szervezők a demonstráció kezdetekor a résztvevőknek Börtönt az állatkínzóknak-feliratú lapokat osztogattak, ezeken kívül főként a résztvevő szervezetek saját transzparensei voltak láthatók. A szervezők kérésére sokan viselnek kék sálat, kék szalagot vagy más kék színű kiegészítőt az összefogás jeléül. A tüntetést a civilek egy közelmúltban történt eset után szervezték: egy Borsod megyei községben a polgármester fia baseballütővel agyonvert egy kutyát és az erről készült videót feltette az internetre, mellyel óriási felháborodást váltott ki.

MSZP-s törvényjavaslat: börtönt az állatkínzóknak!

Az MSZP örömét fejezi ki, hogy sokan vettek részt azon a megmozduláson, melynek résztvevői az állatkínzás szigorúbb büntetését követelték. A Magyar Szocialista Párt folyamatos egyeztetéseket folytat állatvédő szervezetekkel, melyek eredményeként 2015. október 21-én törvényjavaslatot nyújtottunk be, hogy az állatkínzók letöltendő börtönbüntetést kapjanak. Sajnos javaslatunkat a Fidesz elutasította, ezért 2016. január 26-án újra benyújtottuk. Reméljük a kormánypártok immár hallgatni fognak a tömegek szavára! Pártunk álláspontja: aki állatot kínoz, annak börtönben a helye! Éppen ezért támogatjuk a civil szervezetek kezdeményezéseit is ? mondta el Kiss László szocialista országgyűlési képviselő.

2 hozzászólás

  1. A Fidesz-KDNP továbbra is az állatgyilkosok pártján áll. Az Igazságügyi bizottság Fidesz-KDNP-s többsége hétfőn elutasította az MSZP törvényjavaslatát, amely végre valóban börtönbüntetésre ítélné az állatgyilkosokat és állatkínzókat. A kormánypártok ezzel bebizonyították, hogy továbbra is az állatgyilkosok és állatkínzók pártján állnak.

    A közelmúlt brutális esetei bizonyítják, hogy a jelenlegi törvények nem jelentenek kellő visszatartó erőt. Az állatgyilkosok és állatkínzók kevesebb mint 5%-a kerül börtönbe, és ezen ítéletek is maximum néhány hónapos szabadságvesztést jelentenek!

    Az MSZP nem hagyja annyiban, és a civil szervezetekkel konzultálva továbbra is fenntartjuk az enyhe törvényeket szigorító javaslatunkat. A kormánypártokat pedig felszólítjuk, hogy tartsák be a parlament előtt tüntető tízezres tömegnek tett ígéretüket, és tegyék lehetővé a brutális állatgyilkosok és állatkínzók büntethetőségét! ? követeli Kiss László országgyűlési képviselő.

  2. Állatvédelmi jelzőrendszert épít ki az MSZP. Az MSZP parlamenti frakciója Állatvédelmi Munkacsoportot alakít, és haladéktalanul egyeztetéseket kezd azért, hogy a Parlament végre olyan törvényeket fogadjon el, melyek segítik a felelős állattartást, és hatékonyan megelőzik az állatkínzásokat azzal, hogy börtönbe küldik az állatkínzókat és állatgyilkosokat.

    Munkacsoportunk célja egy olyan állatvédelmi jelzőrendszer felállítása, amely hatékonyan megelőzi az állatkínzásokat és segíti a bűnösök megbüntetését. Mivel a jelenlegi törvények nem biztosítják azt, hogy az állatgyilkosok valóban börtönbe kerüljenek, bízunk benne, hogy az Igazságügyi Minisztérium által kezdeményezett egyeztetés segíteni fog céljaink elérésében, az állatok megvédésében – véli Kiss László országgyűlési képviselő.