ZETApress

hírportál

Tetőt a hontalan állatoknak!

A november elejei faültetés után Budapest legnagyobb állatotthona arra kéri most az állatbarátokat: adományozzák feleslegessé váló kutyaházaikat a menhelyi állatoknak. A tél a menhelyen élő kutyákat is megviseli. Nekik nincs lehetőségük bemenni melegedni a gazdi mellé a fűtött lakásba és a legtöbben az ünnepeket is kint töltik majd a hóban-fagyban. Ezért nagyon fontos, hogy lehetőleg minden menhelyi kutyának legyen saját háza, ahova behúzódhat az időjárás viszontagságai elől ? tudtuk meg sajtósaiktól.

A Noé Állatotthon Alapítvány jelenleg közel háromszáz kutyáról és több mint kétszáz más hontalan, kidobott, megunt vagy rossz körülmények közül mentett állatról gondoskodik. A XVII. kerületi állatotthonban már novemberben megkezdték a felkészülést a télre és a nyár folyamán lelakott, kirágott, kilukadt kutyaházak nagy részét sikerült is megfoltozni annyira, hogy beszalmázva megfelelő védelmet nyújtsanak a hidegben.

Sajnos azonban még mindig van néhány kutyus, akinek nem jutott saját ház, vagy annyira rozoga régi szállása, hogy a nedves, latyakos időben már nem ad védelmet, hiába toldozzák-foltozzák. A szilveszteri petárdázáskor világgá szaladó ebek szokásos áradatára készülve ráadásul tíz új kennelt is építenek az állatotthonban, melyekhez szintén nincsen még semmilyen ?berendezés?.

Az alapítvány ezért arra kéri az állatbarátokat, hogy aki teheti, ajándékozza meg a menhelyi kutyusokat egy-egy kutyaházzal. Az otthoni eb által lelakott, kinőtt, újra cserélt, szépséghibás, kicsit sérült házakkal egy árva állat karácsonyát tehetik szebbé az adományozók. Senki ne riadjon vissza, ha kicsit ?rozoga? a ház, amit adományozni tud, hiszen a hontalan kutyusok nem válogatnak; az állatotthon önkéntesei örömmel elvégzik a szükséges javításokat és kibélelik az adományozott házakat a rászoruló négylábúaknak.

Természetesen az állatotthonban élő többi állat számára is köszönettel fogadnak ?téli melegedőket?; a macskák, madarak, nyulak, nyestek, mosómedvék, tengerimalacok, degük, apróbb rágcsálók és egyéb kisállatok számára bármilyen jól hőszigetelő bújóka, házikó, ól is jó szolgálatot tehet. Az adományokat hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között várják a XVII. kerületi Csordakút úton található állatotthonba. Bővebb információ itt olvasható, vagy a 06-30/221-1299 mobilszámon (H-P: 10-15) kapható.

Szóljon hozzá!