ZETApress

hírportál

Bor-dal-asszony Budavárban

Bor, dal, asszony címmel a Budapesti Operettszínház gálaműsora lesz augusztus 3-4-én péntek-szombaton 20:30-kor az Oroszlános udvarban? tudtuk meg délután a Budai várbeli Savoya-teraszon. Karmester: Makláry László és Szabó Mónika, rendező-koreográfus: Lőcsei Jenő lesz. Fotóink Lantai József felvételei.

A kétrészes összeállításban ? melynek mottójául Luther Márton: Aki nem szereti a bort, az asszonyt és a dalt, bolond marad egész életében! mondása áll ? helyet kapnak a legkiválóbb operettszerzők ? többek között Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Johann Strauss, Suppé, Sullivan, Ábrahám Pál és Jacques Offenbach ? legismertebb szerzeményei, és méltatlanul elfeledett remekei.

Az Operettszínház társulatának legmagasabb állami díjakkal kitüntetett balettművész-koreográfusának, Lőcsei Jenőnek rendezésében, a legnagyobb sztárok és fiatal tehetségek közreműködésével a felcsendülő népszerű slágerek a tánckarral és a kórussal kiegészülve egy-egy blokkban dramatikusan is összekapcsolódnak. Rövid dialógusokkal és látványos, sokszor fanyar humorú koreográfiával megalkotott program tematikusan mutatja be az operett nagy témáit.

A szólisták Boncsér Gergely, Bordás Barbara, Cseh Antal, Csuha Lajos, Dancs Annamari, Felföldi Anikó, Fischl Mónika, Dolhai Attila, Frankó Tünde, Kalocsai Zsuzsa, Kardffy Aisha, Kerényi Miklós Máté, Kocsis Dénes, Laki Péter, Lévai Enikő, Lukács Anita, Oszvald Marika, Peller Károly, Rab Gyula, Szendy Szilvi és Vadász Zsolt lesznek, közülük 14-en ma is ízelítőt adtak tudásukból.

Budavári Palotakoncertek az Oroszlános udvarban

Az operett és a tánc nyári ünnepe idén 6. alkalommal kerül megrendezésre. Augusztus 3-4-én a Budapesti Operettszínház Bor, dal, asszony című estje lesz látható Lőcsei Jenő rendezésében, míg augusztus 5-én A Kelet tangója címmel a Magyar Nemzeti Táncegyüttes lép fel Zsuráfszky Zoltán rendezésében.

Dr. Vadász Dániel és Nacsa Olivér 2013-ban azzal az a céllal hozták létre az első operett gálát a Várban, hogy a színházi évad nyári csöndjét megtörjék és az impozáns környezetnek köszönhetően a lehető legtöbb emberhez eljuttassák a ma már hungarikumként jegyzett magyar operett műfaját. A terv célt ért, hiszen nem csak a helyszínen, de a televíziós közvetítésnek köszönhetően több százezren a képernyők előtt ülve is részesei lehetnek a nem mindennapi műsornak.

A szuperprodukciókra magas színvonalú színpad-, hang-, és fénytechnikával készülnek minden évben a rendezők, a Budapesti Operettszínház sztárszólistáit a színház 50 fős szimfonikus zenekara kíséri, Makláry László dirigálásában és a 20 fős Balettkar is közreműködik. 2017 óta pedig emeltük a tétet a Budai Várban, Budavári Palotakoncertek fesztivállá nőtte ki magát. Az operett est mellett már a kiemelkedően magas színvonalú hagyományos néptánc és népzenei produkcióiról ismert Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncszínházi előadásai is színpadra kerülnek a páratlan hangulatú Oroszlános udvarban.

Csárdás! ? A Kelet tangója

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekarának produkciója augusztus 5-én vasárnap 20:30-tól az Oroszlános udvarban. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncprodukciója egy szerelmi háromszög történetét dolgozza fel a néptánc és a népzene nyelvén; felhőtlen szórakozást ígérve az érdeklődőknek.

Az Észak-Amerikában és Európában már több sikeres turnét megért táncszínházi előadáson a nézők ? miközben végig követik a főszereplő szerelmespár konfliktusát, illetve egymásra találását ? gyönyörködhetnek a Kárpát-medence táncainak szépségében, virtuozitásában, zenei világának sokszínűségében és gazdagságában. Zene: Árendás Péter, Rossa László, Kelemen László. Művészeti munkatárs: Zs. Vincze Zsuzsa. Rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, kiváló művész. Jegyek kaphatók a Budapesti Operettszínházban, az Interticket országos hálózatában és az interneten.

Szóljon hozzá!