ZETApress

hírportál

Magyar siker Albacete-ben

Magyar győzelem a XI. Albacete Nemzetközi Cirkuszfesztiválon! Ifjabb Simet László többszörös fesztiváldíjas artistaművészt és csapatát Arany- és Különdíjjal jutalmazták a The Astronauts című számukért a XI. Albacete Nemzetközi Cirkuszfesztiválon ? tudatta Bali-Hatala Boglárka.

2008 óta immár 11. alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Cirkuszfesztivált a spanyolországi Albacete-ben. A Teatro Circóban tartott eseményen fellépett ifjabb Simet László és csapata is. A művész, felesége: Simet Olga és Kapitány Olívia a The Astronauts című produkcióval léptek fel, amelyben ötvözték a kötéltáncot és az úgynevezett halálkereket. Mindezt ráadásul asztronauta-öltözékben adták elő.

Ifjabb Simet László cirkuszi családba született, szüleitől tanult meg drótkötélen járni. 1996-ban az I. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Bronz-díjat kapott drótkötélszámáért, 2014-ben pedig a X. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Ezüst-díjjal jutalmazták szemafor számáért. 2006-ban Lovagkereszt Érdemrenddel tüntette ki Sólyom László köztársasági elnök. A The Astronauts számukkal a csapat fellépett már a 42. Monte-Carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon is. A XI. Albacete Nemzetközi Cirkuszfesztivál győzteseiként hamarosan hazajönnek Magyarországra, március közepétől öt hónapon keresztül a Circus Arénában lépnek fel.

Szóljon hozzá!