ZETApress

hírportál

V. MITEM áprilisban

V. MITEM, 2018.Tizennégy ország huszonhat előadását láthatja az V. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) közönsége április 10-e (az országgyűlési választások utáni kedd) és 29-e vasárnap között a ferencvárosi Nemzeti Színházban ? tudtuk meg délelőtt a színház I. emeleti Dunára néző büféjében.

Szabó László moderálásával Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a MITEM elmúlt négy éve óriási sikertörténet, egyre többen jönnek el a rendezvényre, három hétig a világ színjátszó életének egyik fontos középpontja Budapest és a magyar Nemzeti Színház. Kiemelte: 4,5 millióról az elmúlt években 6,7 millióra emelkedett a színház-látogatások száma Magyarországon. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a MITEM-ről szólva kiemelte a találkozás, az együttlét, az egymás kultúrája iránti kíváncsiság és a párbeszéd fontosságát. Mint mondta, a MITEM-en rendkívül gazdag kínálattal fordulnak a nézők felé.

A találkozón Magyarország mellett 13 ország: Oroszország, Ukrajna, Németország, Románia, Észtország, Belgium, Libanon, Olaszország, Tunézia, India, Szerbia, Szlovénia és Horvátország színházai vesznek részt ? hangzott el a sajtótájékoztatón, ahol felszólalt még Hegedűs D. Géza, a Vígszínház színművésze; Ács Eszter és Rácz József, a Nemzeti Színház színművészei; valamint Kulcsár Edit, Rideg Zsófia, Kozma András és Verebes Ernő, a Nemzeti Színház dramaturgjai, az V. MITEM fesztivál szervezői. Zárszóként Vidnyánszky Attila elmondta még, hogy a fesztivál megrendezésére a színház az idei évre ugyancsak 200 millió forint támogatást kapott, amely a jövő évre is biztosított. Megerősítette továbbá, hogy a jövő szerdai határidőig beadja pályázatát a Nemzeti Színház további vezetésére.

A 2018-as MITEM mottója egy Szophoklész idézet: Szeretetre születtem, s nem gyűlöletre! Ez a mottó fejezi ki leginkább, hogy miről szól majd a Nemzeti Színház tavaszi nemzetközi színházi fesztiválja. Azt mondják, békeidőben az emberek mindig az utolsó pillanatokig a megszokott módon élik életüket, hiába látják az intő jeleket. Gyanútlanul, mint Oidipus király, aki azt hitte elkerülheti a sorsot, amit megjósoltak számára. Tudatlanul, mint Pinokkió a hazug világ dzsungelében. Nem törődve a veszéllyel, mint Gruse, a grúz szolgálólány, aki a kormányzó gyermekét menti. De mit üzennek nekünk ezek a történetek ma?

Az V. MITEM fesztiválra olyan megrendítő erejű előadásokat hívtak, amelyek által tisztábban láthatjuk a világot, amelyben élünk, a sorsot, ami ránk vár és segíti döntéseinket a jövőnk alakításában. Az V. MITEM húsz áprilisi napján 4 magyar mellett 22 külföldi előadást mutatnak majd be, többek között érkezik a legendás Berliner Ensemble-tól a színházat alapító Bertold Brecht: A kaukázusi krétaköre, a színházi forradalmár Michael Thalmheimer rendezésében.

Újra itt lesz a Nemzetiben a magyar közönséget legutóbb az Anyeginnel lenyűgöző Vahtangov Színház Moszkvából Szophoklész: Oidipus király tragédiájával, amelyben a rendező Rimas Tuminas a hatalmon lévők felelősségéről beszél. Itt lesz újra Európa egyik legrégebbi művészszínháza, a milánói Piccolo Teatro, akik a Pinokkió legenda mélyére nyújtanak betekintést Antonio Latella színre vitelében, aki felnőtteknek szánja meséje mondandóját: az igazság és hazugság közötti szűk mezsgyéről, az újjászületésről és szabadságvágyról.

Szóljon hozzá!