ZETApress

hírportál

Százezer költő a változásért

Ma délután 15 órától holnap hajnali 1-ig ? tíz órán át ? több mint 100 költő több mint 100 verssel lép fel a Műcsarnokban. Ma a világ minden pontján, 95 ország több mint 650 helyszínén tartanak költészeti felolvasást. A 100 Thousand Poets for Change a világ eddigi legnagyobb költészeti eseménye.

Magyarországon a budapesti Műcsarnokban több mint száz költő és előadóművész osztja meg műveit a hallgatósággal. Az esemény ingyenes, a Műcsarnok aktuális kiállítása 15 óráig volt látogatható! A fogadással egybekötött eseményt Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója nyitotta meg.

S milyen változásról van szó? ? Arról, amit Mahatma Gandhi úgy fogalmazott: Become the change you want to see int he world! ? Te magad légy a változás, amit látni akarsz a világban! ? Arról a változásról, amelyet egy költő, író, zenész vagy képzőművész a műveivel előidézhet közvetlen és tágabb környezetében. Az elmúlt évekre minden eddiginél erőteljesebben jellemző lett, hogy alig ismerjük azokat az alkotótársainkat, akik egy másik országban gondolják és teszik ugyanazt, mint mi.

Miközben közös tapasztalatunk számos negatív kulturális, politikai és gazdasági fejlemény a világban: háborúk, gazdasági világválság, környezeti károk, a megfelelő egészségügyi ellátás hiánya, fajgyűlölet stb. Szükségünk van tehát a szolidaritásra. Olyan művészeket hívunk meg erre az eseményre, akik el tudják határolni magukat minden olyan intézménytől, társaságtól, szervezettől, melyeknek tagjai. Egyéneket, akik pár percben bemutatják művészetüket minden ellenszolgáltatás nélkül, a köz érdekében ? olvasható a 100 Thousand Poets for Change filozófiája az esemény website-ján.

Magyarországon ma-holnap a budapesti Műcsarnok ad otthont a világban első ízben megrendezett, eddigi legnagyobb költészeti eseménynek. Délután háromtól hajnali egyig tart majd a felolvasás. Költők, performerek, dalköltők, poetry slam-költők és zenészek verselnek tíz órán át, miközben a budapesti helyszín élő kapcsolatban lesz a világ más költészeti rendezvényeinek helyszíneivel is.

A rendezvényen zenészek fogják a szótól elfáradt hallgatóságot muzsikával pihentetni, és fellép egy táncos is, aki eltáncol közönségnek egy verset. Áll majd a Műcsarnok aulájában egy versfal, amelyen azok művei lesznek olvashatóak, akik személyesen nem tudnak jelen lenni. A 100 ezer költő a változásért idekattintva olvasható. Projektvezetők: Bárdos Deák Ágnes, Gyukics Gábor és Nagy Gabriella.

Fellépők: Acsai Roland, Akkezdet Phiai (Újonc és Saiid), Ágoston Béla és Eichinger Tibor, Bajtai András, Balázs Imre József, Balla D. Károly, Balla Zsófia, Balogh Attila, Báthori Csaba, Beata Pozitiva, Berka Attila, Bertók László, Béki István, Bíró József, Borbély Szilárd, Borsik Miklós, Bozsik Péter, Buda Ferenc, Can Togay, Csepregi János, Csobánka Zsuzsa, Csoóri Sándor, Dukay Nagy Ádám, Egressy Zoltán, Erdős Virág, Falcsik Mari, Fehér Renátó, Filip Tamás, Garaczi László, Géczi János, Géher István, Géher István László, Gerevich András, Györe Balázs, Győrffy Ákos, Halasi Zoltán, Harkai Vass Éva, Hartay Csaba, Háy János, Imreh András, Jász Attila, Jónás Tamás, Juhász Ferenc, Kalász Márton, Kalász Orsolya, Kántor Péter, Kapecz Zsuzsa, Karafiáth Orsolya, Kele Fodor Ákos, Kemény István, Kemény Lili, Kerber Balázs, Kistamás László, Kozma György, Kőrössi P. József, Krusovszky Dénes, Kukorelly Endre, Ladik Katalin, Lantos László Triceps, Lázár Bence András, Marno János, Matits István, MC Indiana, MC Zeek, Meenakshi Bittner Dóra, Mesterházi Mónika, Mestyán Ádám, Mezey Katalin, Müller Péter Sziámi, Nemes Z. Márió, Nyilas Attila, Oravecz Péter, Pál Dániel Levente, Payer Imre, Peer Krisztián, Petőcz András, Rácz Péter, Rutkai Bori, Sajó László, Sándor András, Schein Gábor, Sergio Ivan Tabeira (E), Simon Márton, Solymosi Bálint, Szabó T. Anna, Szántó T. Gábor, Székelyhidi Zsolt, Szentmártoni János, Szilágyi Ákos, Szijj Ferenc, Szkárosi Endre, Szlukovényi Katalin, Szőcs Petra, Szöllősi Mátyás, Szűgyi Zoltán, Tábor Ádám, Takács Zsuzsa, Takáts Eszter, Tamás Zsuzsa, Tatár Sándor, Tolvaj Zoltán, Tom Bass, Tóth Erzsébet, Turczi István, Turi Tímea, Ughy Szabina, Varga Mátyás, Váradi Péter, Vázsonyi János, Veress Miklós, Víg Mihály, Vörös István, Zalán Tibor, Zelki János, Zilahi Anna, Zsille Gábor. Mottójuk: Ossz meg egy verset a világgal!

Szóljon hozzá!