ZETApress

hírportál

Mechanikus Madárház

Végre hazánkban is láthatjuk a Cirque du Soleil óta legérdekesebb, legváltozatosabb élményszínházi társulatnak mondott, Las Vegas-i Cirque Mechanics produkcióját: ma este 7-kor a RaM Colosseumban lesz a Birdhouse Factory (Madárház Gyár) című előadásuk közép-európai premierje!

Korábban már beszámoltunk a RaM Colosseum élményszínházról, de azért feleleveníteném hitvallásukat, mert olyan jó ilyeneket hallani, hát még olvasni, hogy 10 év bőséggel elég idő arra, hogy szakmai alapokon nyugvó tapasztalásainkat megélve eldönthessük és, ha lehetőséget kapunk rá megvalósíthassuk mindazt, amiről úgy tartjuk OPTIMÁLIS. A főváros régóta vár egy olyan helyszínre, amely az ott megélt élményeken keresztül egy szemvillanás alatt bevonul majd a magyar és a nemzetközi köztudatba. Szeretni és akarni fogja, mert a kiszolgálás, a hely nívója és paraméterei mind-mind azt sugallják nem kapni, hanem elsősorban adni akarunk vendégeinknek, partnereinknek.

Április 15-én, a város szívében nyitotta meg kapuit a RaM Colosseum, fővárosunk első élményszínháza. Nézőink művészeti profiltól függetlenül, magas színvonalon kidolgozott érthető és értékelhető színpadi produktumokat kaphatnak majd, így hosszú távon, a bizonyítás hónapjain túl közönségünk oldaláról kizárólag csak az lesz a döntéshozatal támpontja, hogy a kikapcsolódásra szánt estére házunkban futó programunkra van-e még szabad hely? ? olvashatjuk róluk.

A Cirque Mechanics fantasztikus, látványos darabjaiban zene, színház, tánc és cirkusz ötvöződik ? sok-sok humorral. A Birdhouse Factory története 1935-ben játszódik; egy gyárba berepülő madár megsérül, és a munkások ápolni kezdik. A váratlan helyzet arra sarkallja őket, hogy kitörjenek a futószalag melletti monotóniából és felfedjék igazi énjüket ? cirkuszi eszközökkel. Láthatunk bohócokat, pantomimeseket, akrobatákat és zsonglőröket, akik benépesítik, életre keltik a gyárat.

A rendező, a Cirque du Soleil-ből is ismert Chris Lashua ? és alkotótársa, Aloysia Gavre ? a kora XX. századi gépeket ? kerekeket, csörlőket stb. ? is segítségül hívta a show kitalálásakor; sőt Charlie Chaplin Modern idők című filmje, a képregény-szerző Rude Goldberg grafikái és a mexikói Diego Rivera festményei is komoly szerepet kaptak a színpadi látvány kialakításában.

A tegnap este fotósbemutatón egy kígyóasszony és egy zsonglőr néhány jelenetét láthattuk az előadásból. A díszletek még akkor is épültek, hiszen a tíz artista két napja még a New York-i Broadway-n lépett fel, egyenesen onnan repültek ide. Rajtuk kívül hét technikai szakember tartozik még a társulathoz, ők most is szorgalmasan dolgoztak. A színpadias képek a társulat archívumából származnak, míg a sajtótájékoztatón Lantai József fényképezett.

Chris Lashua kérdésünkre elmondta, hogy Kínában ismerkedett meg a cirkuszművészettel, sokszor lépett fel ott porondon, de az állatszámokat sosem szerette. Az a cirkusz nem az ő világa. Amerikában inkább színházban szerepel, mert porondon csak cirkuszi sátorban lenne rá lehetősége, de annak utaztatása roppant macerás. Műsorait ezért színházba, színpadra tervezi.

A show

Képzelje el az elképesztőbb cirkuszi díszletet: egy gyárépületet ? ahol a munkások akrobaták és a gépek cirkuszi kellékek. Egy hangárt, ahol a nézők szeme láttára gumiember csavarodik elképesztő pózokba egy egykerekű bicikli hajtotta óriás lemezjátszó tányéron, a trapéz művészt vakmerő ugrása után egy óriás fogaskerékben forgó akrobata kapja el; a gravitáció törvényeit meghazudtoló trambulin akrobata pedig, a szemünk láttára repked és sétál a levegőben. Közép-európai premier: április 29-e, péntek 19 óra. További előadások: április 30-a, szombat és május 2-3-4-5-e, hétfőtől csütörtökig. Az előadás 4 éves kor felett mindenki számára ajánlott!

Szóljon hozzá!