ZETApress

hírportál

Anna egy napja

Egy napAnna 40 körül van. Rohan. Van három gyereke, férje, munkája, anyagi szorongása. A pénzük fillérre, a napjaik percekre vannak beosztva. Anna odaér, megígér, elintéz, elhoz, fejben tart, órát tart ? láttuk délelőtt az Egy nap című 99 perces magyar játékfilm sajtóvetítésén az Art+ Cinemában.

Anna nem éri utol a férjét. Szeretne beszélni vele. Úgy érzi, muszáj lenne. Úgy érzi, elveszti őt. És úgy érzi, nem térhet ki a mindig soron következő feladat elől. A hétköznapi, a masszívan monoton ütközik a törékennyel, a nem ismételhetővel.

Szilágyi Zsófia egy Pécsett szerzett diploma után a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és televíziórendező szakán végzett 2007-ben Enyedi Ildikó és Gothár Péter osztályában. Az Egy nap első játékfilmes rendezése, amely a Filmalap Inkubátor Programjának támogatásával készült. Az Egy nap világpremierje a világ legrangosabb filmfesztiválján, Cannes-ban volt, ahol az alkotás az 57. Kritikusok Hete versenyszekcióban szerepelt és ott a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját nyerte el. A Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége az Európai Filmakadémia kérésére összeállított egy 12 filmből álló listát is, amelyen szintén helyet kapott az Egy nap, s amely ezzel esélyessé vált az Európai Filmdíjra is.

Szereplők, Anna: Szamosi Zsófia, Szabolcs: Füredi Leo, Simon: Barcza Ambrus, Sári: Varga-Blaskó Zorka, Márkó: Gárdos Márk, Gabi: Láng Annamária, Mari: Vándor Éva, Csaba: Hajduk Károly. Rendező: Szilágyi Zsófia. Forgatókönyvírók: Szilágyi Zsófia, Mán-Várhegyi Réka. Producerek: Pataki Ági, Kenesei Edina. Koproducerek: Kovács Gábor, Romwalter Judit. Operatőr: Domokos Balázs. Vágó: Szórád Máté. Zene: Balogh Máté. Bemutató november 8-án a Vertigo Média Kft. forgalmazásában csak 12 éven felülieknek.

Szóljon hozzá!