ZETApress

hírportál

Fűrész III. ? Horror bevétel

Rekordsikkerrel mutatta be a Lionsgate a Fűrész III. című horrorfilmet Amerikában. A több mint 34 millió dolláros bevétel az első hétvégén bőven elég volt ahhoz, hogy a stúdió azonnal jóváhagyja a sorozat következő részének elkészülését 2007 Halloween hétvégéjére! ? tudtuk meg a Budapest Film sajtóosztályától

A horror sorozat legújabb, harmadik részét ? melyről nemrég már írtunk ? tradicionálisan Halloween hétvégéjén, október 27-én, mutatták be elképesztő sikerrel 3167 amerikai moziban. Nemcsak a korábbi részek sikerét múlta fölül, ismét maga mögé utasította versenytársait is, és a hétvége messze legjobb bevételét produkálta! Több mint egy éve nem tudott ilyen jó eredménnyel indulni egy hasonló korhatárú film sem! Az is érdekesség, hogy a sorozatok folytatásai a legritkább esetben hoznak jobb eredményt, mint az előző részek.

A Fűrész 2004-ben indult diadalútjára 18.3 millió dolláros bevétellel az első hétvégéjén, amit bőven felülmúlt a tavaly bemutatott folytatás 31.7 milliós eredménye. A harmadik film 10 millió dolláros büdzséből készült, a korábbi részek alkotógárdájának közreműködésével garantálva a vért, a brutalitást és a sikolyokat. A 340 százalékos megtérülés jó ok lehet arra, hogy a Lionsgate még évekig folytassa a népszerű horror-sorozatot!

Babel ? Erős kezdés

Ugyanezen a héten, limitált kópiaszámmal, sikerrel startolt az amerikai mozikban a hamarosan itthon is bemutatásra kerülő Babel (Brad Pitt, Cate Blanchett és Gael Garcia Bernal főszereplésével). Két városban (New York, Los Angeles), hét vásznon vetítették csupán, de így is majdnem 400.000 dolláros bevételt produkált!

Mint ahogy a mexikói rendező, Alejandro Gonzalez Inarritu (21 gramm, Korcs szerelmek) korábbi munkáit is, eddigi legnagyobb sikerét, a Bábelt is összefonódásokkal teli történetvezetés és az idősíkok váltogatása jellemzi. Ez alkalommal egy tragédia következményeit követhetjük nyomon Mexikóban, Afrikában és Japánban. Az Oscar esélyes film Cannes-ban már elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat, és most az Egyesült Államokban is remek kritikákat kapott. Mindkét film hazai forgalmazója a Budapest Film.

Szóljon hozzá!