ZETApress

hírportál

Besúgottak mozisikere

Itthon és külföldön is sikeres a Drága besúgott barátaim. A vasárnap véget ért 28. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon újabb sikert ért el Cserhalmi Sára játékfilmje: a rangos, A-kategóriás filmes seregszemlén az első és második filmesek versenyprogramjába kapott meghívást ? tudtuk meg Naszály Györgytől.

A Drága besúgott barátaim 14 alkotással versengett a programban, és többek között amerikai, dél-koreai, német, kínai, orosz, lengyel alkotásokat utasított maga mögé, mivel a kategória legjobb filmjének választották meg. A versenyszekciót háromtagú nemzetközi zsűri bírálta. A Drága besúgott barátaim nemzetközi premierje júliusban, a szintén A-kategóriás 47. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál East of the West versenyprogramjában volt. A Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező szakán végzett Cserhalmi két évig készítette első játékfilmjét, amely diplomamunkája is egyben. A film állami támogatás nélkül készült. A szükséges összeg a Színház- és Filmművészeti Egyetem, két produceri iroda, a Pusztai Ferenc által vezetett KMH Film, az I’m Film (Márk Iván és Csernai Judith), valamint Rebekka Garrido co-producer, a berlini The Post Republic munkatársa, az Origo Film Group, illetve cégek jóvoltából gyűlt össze.

A Drága besúgott barátaim története a rendszerváltozás után játszódik. Amikor a titkosszolgálati adatok nyilvánossá váltak, a középkorú Czettl Andor (Cserhalmi György) egy nap elmegy a levéltárba, hogy elolvassa a róla készült jelentéseket. Megdöbbenve tapasztalja, hogy nemcsak megfigyelési jegyzőkönyvek készültek róla, de egyenesen a legjobb barátja, Pásztor János (Derzsi János) súgta be őt.

A film magyarországi moziforgalmazója a Vertigo Média kft. A Drága besúgott barátaim szeptember 13-i mozibemutatója óta eltelt bő egy hónap alatt 6500-an tekintették meg a filmet. Országszerte valamennyi artmozi műsorára tűzte a filmet, többek között Szeged, Debrecen, Nyíregyháza, Békéscsaba, Dunaújváros, Kecskemét, Tapolca, Szentendre is az országos premierrel egy időben vetítette az alkotást. Az október 23-i forradalmi megemlékezések apropóján az elmúlt napokban több iskolás csoport is megtekintette már a Drága besúgott barátaimat, és a több száz középiskolás fiatal érdeklődve fogadta Cserhalmi Sára filmjét, amelyet a készítők nem titkolt szándékkal oktatási segédanyagnak is szántak.

Szóljon hozzá!