ZETApress

hírportál

Made in Hungária Karlovy Varyban

Idén Fonyó Gergely filmrendező filmjét is beválogatták a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál méltán közkedvelt Variety Critics? Choise szekciójába. A Budapest Film által forgalmazott, eddig 214 ezer nézőszámmal büszkélkedő magyar film kilenc (többek között angol, spanyol, svéd, cseh) ígéretes alkotással együtt lesz látható a július 3-án kezdődő A kategóriás nemzetközi filmfesztiválon.

Fenyő Miklós karrierjének elindulása egy fontos történelmi korszak lenyomata, amit humorral, a Hungária együttes ismert dalaival, táncos jelenetekkel, korhű díszlettel éleszt újra a musicalfilm: ? Legfontosabb tulajdonsága, hogy örökzöld. Egyszerű, világos történet, kitűnő zenével és örökérvényű üzenetekkel ? mondta filmjéről Fonyó Gergely rendező.

A Next Station Productions nemrégiben DVD-én is megjelent játékfilmje a napokban mutatkozik be a cannes-i filmvásáron, a Marché du Film-en a Magyar Filmunió és a Hungaricom segítségével. Neményi Ádám producer bízik benne, hogy a Made in Hungária ? melyet már áprilisig több mit kétszázezren láttak ? nemcsak itthon, hanem nemzetközi fesztiválokon és filmvásárokon is sikerrel szerepel.

Szóljon hozzá!