Emberi jogok és perspektívák
Az 5. VERZIO Filmfesztivál november 4-től 9-ig a Toldi Moziban, a Cirko Gejzír Filmszínházban és az Örökmozgó Filmmúzeumban kerül megrendezésre. A fanatizmustól a kulturális túlélésig egy tucat témával foglalkozik az emberi jogokat előtérbe helyező Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. A hatnapos eseményen a Főprogram filmjei idén is a benevezett, illetve hazai és nemzetközi filmfesztiválok kiemelkedő alkotásai közül kerültek ki. A fesztiválra 300 nevezés érkezett, ötvenhét film kerül a közönség elé, ebből 36 premier.
A Főprogram idén is kortárs, kreatív dokumentumfilmeket mutat be a világ minden tájáról. A filmek témái többek között: vallási és politikai fanatizmus, terrorizmus, nacionalizmus, szegénység, migráció, nemi identitás, politikai elnyomás, rasszizmus és kulturális túlélés. A Verzió Filmfesztivál fő programját 2005-től egészíti ki tematikus-filmtörténeti visszatekintő program, azaz retrospektív. Idén a Tükörcserepek Kína történelméből filmblokk a kínai történelem ellentmondásos pillanatait mutatja be különböző perspektívákból öt film tolmácsolásában. Mivel idén ötéves a Verzió, öt olyan dokumentumfilm klasszikus is műsorra kerül, melyek új perspektívába helyezték a dokumentumfilm műfaját. Köztük olyan alkotások, mint Jean Rouch: Egy nyár krónikái vagy Gazdag Gyula és Ember Judit: A határozat című filmje.
A vetítések mellett szokás szerint idén is lesznek beszélgetések az alkotókkal, szociológusokkal, amelyek egy-egy film kapcsán tabudöngető és kényes témákat feszegetnek. Idén is lesz diákverzió, mely mozizni, beszélgetni, és kritikusan gondolkodni várja a középiskolásokat. A fesztivál keresztutak blokk idén a Lipcsei Dokumentumfilm Fesztivál (DOK Leipzig) öt kiemelkedő alkotását hozza el Budapestre.
A versenyfilmeket a közönség zsűrizi. A másfélezer eurós Open Society Institute Közönségdíjat a legmagasabb és legtöbb szavazatokat kapó film viheti haza. A fesztiválra 650 és 800 forint között lehet jegyet váltani. A bérlet, amely minden moziban minden előadásra érvényes, elővételben négyezer, a fesztivál ideje alatt 4500 forintos áron kapható. A fesztivál fővédnöke Jancsó Miklós és a Magyar Helsinki Bizottság.