ZETApress

hírportál

Kerámiák Forrásban

Hrabár Natália kárpátaljai keramikus, grafikusművész kiállítása nyílt meg tegnap délután a Teréz körúti Forrás Galériában. Ünnepi beszédet mondott Bacskai József, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára, a kiállítás fővédnöke.

Az április 10-én szerdáig látható kiállítást megnyitotta: Medveczky Ágnes képzőművész. Közreműködött: Méry Rebeka népi énekes. Az estet Takács Bence Ervin előadóművész moderálta. A kiállítás kurátora: Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója. Számozott fotóink Katona Lucia felvételei.

Hrabár Natália 1964-ben Ungváron született. Elsősorban keramikusként ismertük, azonban az utóbbi években, újraértelmezve kapcsolatát a kerámiával, a porcelánnal, munkáiban egyre nagyobb teret nyert a grafika. Munkájára egyfajta kettősség jellemző. A forma keresését ötvözve a kerámia és a porcelán technikai sajátosságával, grafikai elemeket felhasználva születnek meg alkotásai.

Finom szín- és anyagérzékenység jellemzi munkáit, melyekből melegség, nőiesség és a masszív ősi formák megőrzése mellett, egyfajta kecsesség, törékenység is árad. Díszítő mintái visszanyúlnak a hagyományokhoz, az archaikus formákhoz, az ősi motívumok alkalmazása, továbbgondolása révén az örökkévalóságnak készülő, mégis modern művek jönnek létre.

Szóljon hozzá!