Magyarországi öngyilkosságok
Öngyilkosság ? Magyarország 1956?1986 címmel nyílt kiállítás tegnap este az Arany János utcai Blinken OSA Archívum Centrális Galériában. Kurátor: Szilágyi Lenke. A november 4-én vasárnapig látható tárlatot Tóth Krisztina nyitotta meg.
Az öngyilkosság a legszemélyesebbnek tekintett döntés: az érintett maga határoz úgy, hogy nem kíván élni tovább. Honnan veszi az archívum a bátorságot ahhoz, hogy megmutassa a magányos áldozatot, a helyszínt, ahol valaki végső kilátástalanságában önkezével vetett véget az életének? Budapest Főváros Levéltárába került a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Helyszínelő Részlegének fotóarchívuma.
Az ’50-es évek elejétől a ’80-as évek végéig készült sok tízezer fénykép rendezetlen, feldolgozatlan negatívja között több ezer öngyilkosság helyszínét rögzítették a bűnügyi technikusok képei. A fotók ? nemcsak az öngyilkosságok képei ? megdöbbentőek: vélhetőleg soha senki sem látta így a II. világháború utáni évtizedek Magyarországát: a nyomort, a remény vesztét, a kietlenséget, a kilátástalanságot.
Az öngyilkosság egyéni döntés, de társadalmi probléma. Az öngyilkosságok száma, számaránya, nemek, napok, évszakok, régiók, életkor, az elkövetés módja szerinti megoszlása kiszámítható statisztikai törvényszerűséget mutat, az adatok hosszú évek, évtizedek alatt többnyire csak lassan változnak. Az ’50-es évek közepétől három évtizeden át Magyarországon volt a világon a legmagasabb az öngyilkosság következtében elhunytak aránya: százezer lakos közül, évente megközelítőleg ötven, éves átlagban csaknem ötezer magyar végzett magával.
A ’80-as évek közepe és 2006 között az öngyilkosságok számaránya folyamatosan csökkent. A tendencia tehát még a rendszerváltás előtt megkezdődött, elbizonytalanítva mindazokat, akik politikai okokkal magyarázták az öngyilkosok magas számát, majd a csökkenő számarányt. A magyarországi öngyilkosságok aránya még ma is az egyik legmagasabb Európában. A magyarországi kiugróan magas öngyilkos mortalitás okai ma sem teljesen érthetők ? írták néhány éve a kérdés nagy tekintélyű magyarországi szakértői. Sok információ áll a szakemberek rendelkezésére, sok tény ismert, sok elmélet igyekszik megvilágítani az okokat, de nincsen kétségbevonhatatlan magyarázatunk arra, ami a XX. század második felében Magyarországon történt.
Nemcsak az járul hozzá a tudásunkhoz, amit magyarázni tudunk; nem csak arra kell kérdeznünk, amire egyértelmű válasz adható; nemcsak azt kell megmutatnunk, ami megrendülés nélkül nézhető; beszélni arról is kell, ami nem könnyen elmondható. Igyekeztünk tekintettel lenni az áldozatok és a hátramaradottak kegyeleti és információs önrendelkezési jogaira, ezért a képeken az áldozatok nem beazonosíthatóak. A képek válogatása és bemutatása során mindent megtettünk azért, hogy a jog, a morális tisztesség és az etikai normák szerint járjunk el. A kiállítást ezért csak nagykorúak látogathatják. Ha minden körültekintésünk ellenére mégis fájdalmat okoztunk volna bárkinek, azért elnézést kérünk!
