ZETApress

hírportál

Jószolgálat Nyíregyházán

A Jószolgálat-díj vándor-kiállítása tegnap nyílt meg Nyíregyházán. Februárban a Szabadság téren ingyenesen megtekinthető az országjáró szabadtéri kiállítás ? tudatta Mondicsné Debreceni Éva.

A 2017-es év díjazottjait és azok tevékenységeit, pártfogoltjait bemutató kültéri kiállítás a hajléktalanokért végzett szociális munka intézményi díjazottja, a nyíregyházi Periféria Egyesület munkássága előtt tiszteleg a hónapban. A díj célja, hogy szemléletformáló kampányával felhívja a figyelmet az elesettekre és mindazon hivatásos-és önkéntes segítőkre, szervezetekre, közösségekre, akik áldozatos munkájukkal kiemelkedő tevékenységeket végeznek a rászorulókért nap mint nap.

A Váci Mihály Kulturális Központban rendezett sajtótájékoztatón Tóth Simon Ferenc, a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány kuratóriumi tagja köszöntötte a megjelent vendégeket. A megnyitón először számolt be az elmúlt negyedév eredményeiről, a Jószolgálat-díj 2017/18-as évadának jelölési időszakáról. A meghirdetett öt kategóriában 2018. január 31-ig összesen 667 jelölés érkezett, ami 145 pályázattal felülmúlta a tavalyi év jelölésszámát is. Beszédében kiemelte, jelenleg a jelölések előszűrése, feldolgozása zajlik, összesített eredményként a beérkezett pályázatokból 273 jelölt kerül bírálatra.

Idén az önkéntes kategóriákban érkezett a jelölések zöme, ami a pályázatok 66,86 százalékát jelenti. Ezen belül az önkéntes egyén kategóriában jelöltek a legtöbben, szám szerint 269 pályázat érkezett, ami összesen 89 jelöltet jelent országszerte. A jelölő pályázatok közül márciusban a 7 nagy magyar segélyszervezet képviselőiből álló szakmai zsűri választja ki a hivatásszerűen végzett szociális munka 3 díjazott szervezetét és 3 egyéni nyertesét. Az önkéntes kategóriákban a zsűri felterjesztése alapján a díj Facebook-oldalán májusban dől el szavazással a 2018-as év közösségi-és egyéni díjazottja. Idén is egy személy kaphatja meg a legnevesebb díjat, az életműdíjat, a szakmai képviselők döntése alapján. A díjátadóra ünnepélyes keretek között június elsején kerül sor az MTA Dísztermében.

A 2017-es év díjazottjait bemutató szabadtéri kiállítás február végéig Nyíregyházán, a Szabadság téren látogatható, ezt követően márciusban Debrecenben, majd Pécsett kerül kihelyezésre. Dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere köszöntőjében elmondta: a Nyíregyházi Önkormányzat évről évre felülvizsgálja Helyi Esélyegyenlőségi Programját, hogy mindig az aktuális helyzetnek megfelelően tudjon segíteni ott, ahol a legnagyobb szükség van rá. A gyerekek, az idősek és a fogyatékkal élők mellett az önkormányzat nagy figyelmet fordít a hajléktalanság enyhítésére. A város önkormányzatának hajléktalanokat támogató szolgáltatásai jelentősen hozzájárulnak a Nyíregyházán mintegy 25 éve tevékenykedő Periféria Egyesület munkájához, akik a Jószolgálat-díj mai kiállításmegnyitóján is jelen voltak, mint a 2017-es év hajléktalanokért végzett szociális munka intézményi díjazottja.

A Periféria Egyesület tagjai a ’90-es évek óta nap mint nap kint vannak az utcákon, hogy étellel, itallal, ruhával, jó szóval és konkrét, életminőséget javító tevékenységekkel segítsék a Nyíregyházán hajlék nélkül élő embereket. Mára szoros, jó viszonyt alakítottak ki mindannyiukkal ? ők jelentik ezeknek a nehéz sorsú, súlyos traumákkal élő nőknek és férfiaknak a reményt, szeretetet és talán a kiutat is.

A Jószolgálat-díjat 2016-ban Twickel György, a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány kuratóriumi elnöke alapította abból a célból, hogy édesanyja, Zichy Mária Terézia grófnő életművének méltó emléket állítson, és a figyelem középpontjába helyezze a szociális életpályán dolgozó hivatásos egyének, szervezetek, valamint a mindennapi önkéntes jótevők és civil közösségek munkáját. Az alapítvány célja, hogy ezeket a példaértékű tevékenységeket ismerje el évről évre a díjjal és a hozzá kapcsolódó éves médiakampánnyal.

Szóljon hozzá!