ZETApress

Rab-Kováts Éva festőművész 70 éves jubileuma alkalmából Navratil László (1951-), Tassy Jolán (1942-2008) és Rizmayer János (? 2000) mozgássérült grafikusbarátaival rendezendő közös kiállítása nyílt meg tegnap délután 15 órakor az Aranytíz Kultúrházban. Az október 28-án, hétfőig látható kiállítást Szepes Hédi művészettörténész nyitotta meg.

A földszinti Átriumban Éva zene-ihlette képei, az I. emeleti Előtérben Madách Imre: Az ember tragédiája négy színnel ? vörös, fekete, fehér és arany ? festett illusztrációi, valamint szakrális munkái láthatók, míg a mozgássérült grafikusok munkái a II. emeleti Dési Galériában vannak, hétköznapokon 9 és 19 óra között, hétvégén a programtól függően látogathatók.

Az 1943-as sellyei születésű művésznő egy baranyai községben, Sásdon nőtt fel. A szelíd emberléptékű táj, békés lakóival meghatározta gyerekkorát, életét, gondolkodását: a Szépség és a Rend igénye végigkísérte életét. Grafikusi tevékenységét Lantos Ferenc ma már Kossuth-díjas mester szakkörében kezdte. Megismerkedve az európai hírű és szellemű Martyn Ferenccel, festői látásmódja az Ő rendkívüli tehetségének bűvkörébe vonzotta. Boldog, hogy élvezhette bizalmát és szakmai támogatását haláláig.

Tanított rajzot az általános iskolákban. Férje az ORFI mosodavezetője volt, s nyolc évet Éva is dolgozott az Országos Reuma és Fizioterápiás Intézet alkalmazottjaként, majd a Munkaterápiás Osztály vezetőjeként. Az itt megismert tehetséges fiatal mozgássérültek közül három életét a mai napig végigkísérte, ezért szerepelnek most együtt a kiállításon. Díjai, elismerései: 1990. Donna Európa-díj Milánó; 1995. Sásd díszpolgára; 1999. Budapest, Juhász-Nagy Pál-emlékérem TKTE; 2008-tól a bécsi Bartók Béla Nemzetközi Zenei Egyesület alelnöke. Könyvillusztrációi: Nagy Lajos: Három boltos kisasszony és Utassy József: Hóemberség.

A megnyitó három részben zajlott: a földszinten Szepesi Hédi nyitógondolatai előtt a földszinten Ludányi Gergő és Ludányi Csaba trombitán és zongorán szórakoztatta a megjelenteket, majd az egyórás együttlétet követően az I. emeletre vonultunk. Félórás ottani nézelődés után mentünk feljebb a II. emeletre, a koncert folytatására. Igaz, itt egy kisebb botrány kerekedett, mert megint megjelentek a megnyitók rémei, a büféasztalokat letaroló lejm-banda. A siserahad itt sem várta meg a kínálást, rögvest a pogácsáknak, sütiknek és üdítőknek esett, pedig ezt csak az előadás végére szánták. Szerencsére most nem pakoltak a jókora szatyraikba, mert a saját zsebbe dolgozó vegyes-páros nem volt velük, de így is jókora pusztítást végeztek.

Éva asszony nem állta meg szó nélkül, s igaza volt! Kár, hogy lepergett róluk, s kérése ellenére sem távoztak. A program folytatásaként vendéglátónk a jelenlévő alkotóval, Lacikával beszélgetett. A járni sem tudó férfi igali lakásáról érkezett, szállításához a helyi polgármester adta az autót és a sofőrt. Utána a két elhunyt alkotóra ? Jolánra és Jánosra ? emlékeztünk: nekik szólt a Csak a jók mennek el című dal, melyet Alex Tamás Antall József miniszterelnök 1993. decemberi halálakor írt. Nem ő énekelt, hanem három látássérült hölgy ? Tímea, Krisztina és Zsuzsa ? énekét és szavalatát hallhattuk. A Vakok és Gyengén-látók Hermina Egyesületének tagjai kérdésemre elmondták, hogy gyakran lépnek fel a rendezvényeken, állandó repertoárjuk van. Itt is rutinosan mozogtak, ismert dalaikat a közönség tapssal jutalmazta, Lacika meg együtt énekelte velük Koncz Zsuzsa slágerét: Ma végre jó a kedvem…

S miért Lacika a 62 éves festő? ? Mert ma is sokan így ismerik. Kérdésemre elmondta, hogy az ORFI-ban húsz éven át ? 15 és 35 éves kora között ? mindig dalolt. Hogyan is énekelte Szécsi Pál akkoriban? ? Gedeon bácsi a nők bálványa, őt minden asszony úgy imádja… Nos, őt is így imádták a nők, sosem kellett kajára költenie. Salgovácné túrós buktát sütöget, azzal akar kedveskedni a mesternek ő egy keveset! ? dalolta most is nekem, visszaidézve fiatalságát. A dalolás után végre pezsgővel is koccinthattunk, s a hívatlanok ebben is az élen jártak. A télen megírt sajtóreggeli károsultjához hasonlóan őket is alaposan meg kéne már valakinek szégyeníteni!