ZETApress

A Magyar Nemzeti múzeumbeli kiállítás mára a Ludwig Múzeumba érkezett. Este 8-kor nyílik meg Bajnai Gordon miniszterelnök jelenlétében – tudtuk meg a délelőtti sajtótájékoztatón.

A koraérett budapesti sihedernek, akit végül Robert Capa néven ismert meg a világ, eszébe sem jutott fotós babérokra törekedni. Írónak készült, riportokat és regényeket akart írni – jegyzi meg Richard Whelan kultúrtörténész, Capa első életrajzának szerzője. A filmmel is folyamatosan kacérkodó Capa fotóriporterré és háborús tudósítóvá válását alapvetően határozta meg a történelem alakulása, valamint a fotográfia felgyorsult technikai fejlődése, a mozgófilm hatására az 1920-as évekre átalakuló képes nyomtatott sajtó, a fotográfusok finomodó eszköztára és stratégiái.

Capa azok közül a háborús tudósítók közül emelkedik ki, akik már a magazinok oldalain való megjelenést is szem előtt tartva filmszerűen pergő képsorokban gondolkodtak, tudtak és mertek nagyon ?közel menni?, olyan aspektusait megmutatni a háborúnak, a frontokon zajló harcoknak, amelyekre korábban, részben technikai akadályok, részben a cenzúra korlátai miatt nemigen volt példa.

Capa számos amerikai és európai ügynökségnek dolgozott, fotóriportjai többek közt a Vu, a Regards, a Ce Soir, a Life, a Picture Post, a Collier’s és az Illustrated hasábjain jelentek meg. Ugyanakkor a Magnum Fotóügynökség (1947.) egyik megalapítójaként riporteri munkája mellett elsődleges fontosságú volt számára a fiatal fotósok kinevelése és támogatása.

Halála után (1954.) öccse, Cornell Capa saját fotóriporteri munkája mellett igyekezett bátyja és elhunyt kollégái életművét megőrizni és megismertetni a világgal. Először a még 1956-ban többedmagával létrehozott alapítványát bővítette ki, majd tíz évvel később megalakította az International Fund for Concerned Photography-t, 1974-ben pedig saját igazgatása alatt létrehozta az International Center of Photography-t (ICP), amely a világ egyik legfontosabb, fotográfiával foglalkozó intézménye: egyszerre múzeum, iskola és archívum.

1990-1992. között Cornell Capa és Richard Whelan átnézte Robert Capa több mint hetvenezer kontakt-képét, és kiválasztott 937 felvételt, 1932-től ’54-ig tartó karrierjének legkiemelkedőbb fotóit, amelyek reprezentálják munkásságának és fotóriporteri pályafutásának legfontosabb állomásait.

1995-ben a kiválasztott 937 negatívról három egyforma, kiváló minőségű, hagyományos fotográfiai eljárással készült, 40×50 cm-es nagyításból álló, Robert Capa szárazbélyegzőjével ellátott sorozatot állítottak össze, egyúttal meghatározva, hogy több sorozat nem készülhet. A három sorozatból egy maradt New Yorkban, a második a tokiói Fuji Múzeumba került, a harmadikat pedig 2008-ban a magyar kulturális kormányzat vásárolta meg és helyezte el a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának gyűjteményében.

A Definitive Collection-ként (Mestersorozat) ismert 937 képen kívül a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába került 48 egykorú eredeti Robert Capa papír pozitív (vintázs) kópia, továbbá a megvásárolt képekhez az ICP ajándékba adott 20 darab, a sorozatban meglévő, de kiemelkedő fontosságúnak ítélt, ezért nagyobb méretben is nagyított fényképet és öt Robert Capát ábrázoló portrét. Ez az 1010 kép szolgált a Ludwig Múzeum kiállításának alapanyagául. A kiállítás gerincét a Mestersorozatból válogatott képcsoportok alkotják. A több mint 200 kép az életműből kiemelt témákon keresztül, kronologikus sorrendben követi Robert Capa haditudósítói karrierjének meghatározó állomásait.

A tárlat Budapesttel indul – családi képek, portrék és egyéb dokumentumok bemutatásával -, majd a Berlinben kapott első komoly megbízáson (a száműzetésben élő Lev Trockij 1932-es koppenhágai beszédéről készült sorozat), és a párizsi évek viszontagságain keresztül érkezik meg az életmű legmeghatározóbb időszakához, amelynek három éve (1936-1939) alatt – a spanyol polgárháborúban és a kínai-japán háborúban – Friedmann Endréből André Friedmann Robert Capává, a világ leghíresebb háborús fotóriporterévé válik.

A továbbiakban a világháborús hadszínterek következnek: az Észak-Afrikában, Szicíliában, Dél-Olaszország frontjain és az 1944. június 6-án, a normandiai partraszálláskor készített képek. A Steven Spielberg filmrendezőt is megihlető D-nap sorozatot a németekkel kollaboráló francia nők meghurcolását, majd Párizs felszabadítását dokumentáló képek követik. A háborús riportképek sorát az ardenneki offenzíva és a szövetségesek németországi előrenyomulásának fotói zárják le.

Capa világháború utáni munkásságát az Izrael állam megalapításáról, harcairól, a bevándorlókról és menekültekről készített riportjai, valamint az 1947-ben John Steinbeckkel a Szovjetunióba tett utazás, majd az 1948?1949-es kelet-európai körút fotói reprezentálják, köztük több budapesti felvétel. A kronológiai sort az indokínai képek és közvetlenül a tragikus halála előtt készített, 1954. május 25-ei felvételei zárják.

Külön részt kaptak fotóriporteri munkájával elválaszthatatlanul összefonódó társasági életének képi dokumentumai. Megszokott életvitelét, örök bohémként, a fronton sem adta fel, erről az ott elkapott békés-derűs pillanatok fotói tanúskodnak. A háborús tudósítások mellett született portréi a korszak számos nagy alakját és a számára fontos személyeket – kollégákat, barátokat és szerelmeket – örökítik meg, köztük Pablo Picassót, Ingrid Bergmant, John Steinbecket és Ernest Hemingwayt.

A hazai közönség csupán elvétve találkozhatott azokkal a külföldi hírlapokkal, magazinokkal, amelyekben Robert Capa nagy-hatású, világszerte szenzációt keltő riportjai megjelentek. Ezért az egyes témákhoz illeszkedve, e lapok közül is szerepel néhány a kiállításon. A Capa pályafutása szempontjából is meghatározó riportázsok megmutatják, hogy hogyan, milyen formátumban és kontextusban láthatta az angol, francia, amerikai olvasó a haditudósító képeit. A kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeum rendezte, kurátora: Páldi Lívia, a Műcsarnok főkurátora, tervezte Bak Andrea.