ZETApress

hírportál

Siker, sor és tolongás

Pénteken Múzeumok éjszakája volt az Országos Széchényi Könyvtárban. Az idei júniusi este számaival bevétel, beiratkozók, látogatók és jegyvásárlók szempontjából is elégedettek lehetünk ? tudtuk meg Bóka B. László sajtófőnöktől.

Bevételeink nem csupán a rendezvény befektetett költségeit hozták vissza, de sikerült némi nyereségre is szert tennünk. A látogatók száma több mint hétezer volt, ebből ezren váltottak nálunk belépőt, beiratkozóink száma, akik éltek az éjszaka kínált kedvezményes lehetőséggel, meghaladta a 150 főt.

Már a nyitás előtt, este fél hatkor hosszú sor kígyózott bebocsátásra várva a nemzeti könyvtár főbejárata előtt. Bár számtalan program várta látogatóinkat mégis, szép számmal akadtak, akiket a hajnal könyv felett görnyedve talált olvasótermeinkben. Látogatóink legidősebbike 82 éves volt, míg a legfiatalabb mindössze 8 hónapos.

Tagadhatatlanul még mindig legnépszerűbb programunk a csoportvezetéssel egybekötött könyvtári körséta, amelynek legérdekesebb pillanata az éjféli volt, amelyet Dr. Sajó Andrea, a könyvtár főigazgató asszonya vezetett. Aki viszont előbb érkezett, este 9-től a lovasbemutatót nézhette az Oroszlános udvarban.

Bár meghosszabbított Miroslav Krleza, a magyarul tudó horvát klasszikus író emlékére készült kiállításunk már csak június végéig látható, az író átköltözött a virtuális térbe, hiszen Spiró György író, Fesztbaum Béla, a Vígszínház színművésze, valamint Jánoskúti Márta, Kossuth-díjas jelmeztervező közreműködésével elindítottuk honlapját.

Elsősorban a fiatalokat vonzotta esti zenei kínálatunk, hiszen a könyvtár saját zenekara, a BAMM rockabilly, blues és country muzsikával melegítette elő azokat, akik az X?Faktor nyertesének, Vastag Csabának érkezésére vártak a zsúfolásig megtelt előadóteremben, amely erre az eseményre színpadot is kapott. Este bekapcsoltuk a könyvtárat is, hiszen bemutattuk, mit jelent a gyakorlatban a digitalizálás és a könyvolvasás akkor, amikor mindezt elektronikusan tehetjük meg, akár több száz könyvet zsebre vágva.

Akik épp csak nézelődni tértek be, két óránál előbb nem tudtak szabadulni, hiszen a nemzeti könyvtár minden emelete rejtett valamilyen csodát, ámulnivalót, és éhen sem maradt senki, hiszen olasz ételkülönlegesség és bor várta a nálunk belépőt vásárlókat.

Folyamatos volt az érdeklődés a Térképtárban, ahol senki nem tűnt el, hiszen régi és új helymeghatározó eszközöket vetettünk be az interaktív bemutatókon. Kézirattárunk A változatosság gyönyörködtet című óránként változó bemutatójának akkora volt a sikere, hogy a könyvtár engedve a látogatói kérésnek továbbra is bemutatja csodálatos kincseit, elsőként Babits a Beach-en címmel ? mondta el a szóvivő.

Szóljon hozzá!