ZETApress

hírportál

Visegrádi bélyegek

Újabb alkalmi bélyeget adott ki egy héten belül a Magyar Posta: a jubileumot, a Visegrádi Csoport megalapításának 20. évfordulóját alkalmi bélyegkibocsátással köszöntötte ? tudtuk meg a délutáni kiállítás megnyitóval egybekötött sajtótájékoztatójukon.

A legújabb magyar bélyeget Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Horváth Gergely Domonkos, a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának elnöke ünnepélyes keretek között ? a cseh, a lengyel és a szlovák postákkal egy időben ? bocsátotta forgalomba a Külügyminisztérium Bem téri épületében.

A kibocsátás különlegessége, hogy a bélyegek mind a négy országban Baticz Barnabás magyar bélyegtervező grafikusművész tervei alapján valósultak meg. Az évfordulót köszöntő bélyegek főmotívuma egy V betűt és egy 4-es számjegyet formázó kéz, melyet az Európai Uniót jelképező motívum, és a V4-tagországok nemzeti zászlóinak színei egészítenek ki. A tenyerekben található 20-as szám a jubileumi 20. évfordulóra utal.

Az alkalmi borítékon a tagországok zászlói alkotta grafikai kompozíció, az alkalmi bélyegzőn pedig a tagországok ország-térképeinek kontúrjai láthatók. Az alkalomra emléklap is megjelent, mely a négy ország bélyegét együttesen mutatja be. A Magyar Posta legújabb bélyege a Pénzjegynyomdában készült ötvenezer példányban.

A Bem téri épületben ? a bélyeg forgalomba bocsátásával egy időben ? a Visegrádi Csoport 20 éve című kiállítás is megnyílt. A kiállított tárgyi emlékek ? köztük a Visegrádi Nyilatkozat, valamint az Ünnepélyes Nyilatkozat ? a Nemzetközi Visegrádi Alap és az MTI fotóarchívumának válogatott darabjai.

Szóljon hozzá!