ZETApress

hírportál

Maraton a Vistában

Több mint 150 hivatásos és amatőr művész, valamint pszichiátriai betegségben érintett (art brut) alkotó ragad ecsetet, ceruzát ma déltől holnap délig, hogy a PsychArt 24 ? Művészeti maraton keretében képekben fogalmazzák meg, hogyan látják az emberi psziché rejtelmeit. 50 festőállvány, 25 kiló festék, 400 ecset és 200 ív festőkarton segíti az alkotást.

A Budapest Art Brut (BAB) Galéria alkotóközössége, munkatársai, valamint támogatója, a Lilly Hungária gyógyszergyártó vállalat azért döntött a Magyarországon egyedülálló rendezvény megszervezése mellett ? ahol Lantai József fényképezett ?, hogy a művészet kifejező erejét felhasználva hozzájáruljon a pszichiátriai ellátásában részesülők ellen irányuló előítéletek és diszkrimináció csökkentéséhez.

A kezdeményezéshez ismert művészek is csatlakoznak, Koós Réka színművésznő és Forgács Péter médiaművész, akik személyes, kreatív jelenlétükkel vesznek részt a PsychArt 24 rendezvényen és közösen fognak alkotni a résztvevőkkel. Az esemény további különlegessége, hogy a pszichiátriai betegek nemcsak mint art brut alkotók, hanem mint az esemény szervezői, lebonyolítói is részt vesznek a programban, valamint a Budapest Art Brut Galéria alkotóközösségének tagjai ? szükség esetén ? segítik az outsider alkotók művészeti munkáját.

A szervezők tervei szerint legalább 180-200 alkotás születik a rendezvény 24 órája alatt, amelyeket az esemény után, holnap déltől 13 óráig lehet megtekinteni a Paulay Ede utcai Vista Rendezvényközpontban. A BAB Galéria Művészeti Tanácsa által legjobbnak ítélt alkotásokat a Kőbányai úti Budapest Art Brut Galériában szeptember 21-én 11 órakor nyíló kiállításon mutatják be a nagyközönségnek.

A PsychArt 24 ? Művészeti maratonon készült képek, nemcsak megtekinthetők, de megvásárolhatók is lesznek idén decemberben egy nagyszabású művészeti árverés során, melynek bevétele a Budapest Art Brut Galéria alkotóinak művészetterápiás foglalkozásait, az alkotáshoz szükséges alapanyagok beszerezését segíti.

A művészet gyógyító ereje

Már az ókorban is hittek a művészet megtisztító és megnyugtató erejében, de a művészetterápia csupán csak a második világháború után került be pszichiátria és a pszichoterápia eszköztárába. Hazánkban, az Angyalföldi Elmegyógyintézetben Selig Árpád 1910-től kezdte gyűjteni az elmebetegek alkotásait. A gyűjteményt 1940-ben áttelepítették Lipótmezőre, ahol 1988-ban nyitották meg a Pszichiátriai Múzeumot. Az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben működött a szintén a Lilly Hungária támogatásával létrehozott Tárt Kapu Galéria, amely működésének 3 éve alatt 15 kiállításon 800 alkotásnak adott otthont és több mint 15 ezer látogatót vonzott.

A Budapest Art Brut Galéria létrehozásának célja egyrészt a pszichiátriai ellátásában részesülők ellen irányuló előítéletek csökkentése azzal, hogy nagy nyilvánosság előtt jelennek meg az általuk elkészített művészeti alkotások, másrészt az art brut művészeket és művészetüket megismertetni, elfogadtatni a műértő nagyközönséggel, a művész társadalommal és a művészeti élet véleményformáló képviselőivel. A BAB Galéria 2009 novemberében nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Alkotóközösségébe jelenleg 20 pszichiátria betegségben érintett ember tartozik, akiknek alkotásaik rendszeresen vesznek részt kiállításokon, művészeti programokon. A Budapest Art Brut Galéria kiállításai az elmúlt 9 hónapban több száz látogatót vonzottak.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. 228 képnyi életvonal | ZETApress

Szóljon hozzá!