Arcok a XX. századból
Várkonyi László portréfotóiból nyílt kiállítását nyitotta meg tegnap délelőtt 11-kor Závada Pál Kossuth-díjas író és Vince Mátyás, az MTI elnöke a MÚOSZ Vörösmarty utcai új székházában. A megnyitón Lantai József járt és fényképezett.
A Magyar Távirati Iroda 1993-ban védett muzeális gyűjteménnyé minősített fotóarchívuma Európa legnagyobbjai közé tartozik: 13 millió eredeti negatívot és ötmillió mintaképet őriz. A hatalmas képvagyon felmérése, feldolgozása, illetve digitalizálása az elmúlt években kezdődött el, amely keretében az MTI több képmentő projektet hajtott végre.
Az MTI archívumában rejlő felvételek az elmúlt évtizedek történelmi jelentőségű dokumentumai. Ezt a felbecsülhetetlen értékű gyűjteményt a nemzeti hírügynökség tudatosan igyekszik kiegészíteni és bővíteni. A feltárási és kutatási munka egyik eredményeként tavaly Keleti Éva fotóművész talált rá Várkonyi László fotóművész hagyatékára.
Várkonyi László a harmincas-ötvenes évek leghíresebb hazai portréfotográfusának számítolt. Deák téri stúdiójában megfordultak a kor leghíresebb színészei, zenészei, írói, sportolói, valamint a II. Világháború előtti arisztokrácia jelentős része. Ö volt a Horthy-család fotográfusa is. A portréfotózás mellett szenvedélye és hobbija a színházi fotózás volt, így gyűjteményében számos olyan felvétel szerepel, amely az Operaház vagy más teátrumok előadásain készült.
A negyvenes években államosították műtermét, ő maga pedig a Magyar Fotó Állami Vállalat alkalmazottja lett. A fotóművész felvételei zömmel a Magyar Fotó tulajdonába, onnan pedig 1956 áprilisában a vállalat jogutódjához, az MTI Fotóhoz kerültek.
Várkonyi László 1956 decemberében elhagyta Magyarországot, és képeinek csupán kis részét tudta magával vinni. Gyakran látogatott haza, és a halála előtti években felajánlotta fotógyűjteményét magyarországi kiadásra. Sajnos akkor nem járt sikerrel, ezért azokat a képeket egy kanadai fotóarchívumnak adományozta.
A Magyarországon maradt felvételek a családi ház padlásán pihentek egészen addig, amíg Várkonyi László fia, Várkonyi János elkezdett édesapja művei után kutatni. Igyekezett összegyűjteni azokat a felvételeket is, amelyek a Kanadában élő családtagok birtokában maradtak. Aprólékos kutatómunkájának eredményeként állt össze végül az a közel kétezer fotóból álló anyag, amelyet a Magyar Távirati Iroda 2009. végén megvásárolt, kiegészítve ezzel a már tulajdonában lévő korábbi Várkonyi-felvételeket.
Az MTI elkötelezett abban, hogy a birtokában lévő fotókincseket publikálja. Ennek szellemében fotóalbumokat ad ki és kiállításokat szervez, így adva betekintést a hatalmas gyűjteménybe. Legutóbbi kiadványukról ? a Kállai Ferencet bemutató albumról ? mi is beszámoltunk, s most egy újabb kötetük jelent meg.
Várkonyi László műveit összegyűjtve még nem mutatták be a nagyközönségnek, ezért a nemzeti hírügynökség elhatározta, hogy az Arcok a XX. századból című kiállításon ízelítőt ad a fotóművész munkásságából. A tárlat anyagát Keleti Éva, Prima Primissima-díjas fotóművész állította össze. A kiállítási képek válogatásánál elsődleges szempontként szerepelt, hogy a mai embereket is megérintse.
A kiállításon látható fotókon szereplők közül sajnos már csak nagyon kevesen vannak az élők sorában, így: Ferrari Violetta, Gyarmati Dezső, Kállai Ferenc, Székely Éva, valamint Tabányi Mihály eMeRTon életmű-díjas harmonikaművész, aki a megnyitó díszvendége volt. A kiállítás ingyenesen megtekinthető április 9-ig, hétköznapon 9 és 19 óra között. 101 darab kép került bemutatásra, melyből 90 darab 30 x 40 cm-es, tíz 50 x 60 cm-es, egy pedig 70 x 100 cm-es méretben látható.