ZETApress

hírportál

Szoboravatás Terézvárosban

A Radnóti-emlékév alkalmából Demszky Gábor főpolgármester ma délben felavatta Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész Radnóti Miklósról 1979-ben készített bronzszobrának másolatát a Radnóti Színház előtti járdán, a Nagymező utcában.

Egy száz éve született nagy magyar költő szobrának leleplezése a magyar kultúra ünnepe. Normális esetben ez éppen elég nagy esemény önmagában. A mai abnormális magyarországi viszonyok között Radnóti Miklós szobrának felállítása azonban etikai kiállás is a humanizmus mellett. Sőt, sajnos, újra aktuálissá vált antifasiszta politikai gesztus és üzenet is ? mondta avatóbeszédében Demszky Gábor.

A főpolgármester hozzátette: Varga Imre évtizedekkel ezelőtt készült Radnóti-szobra több helyen látható az országban ? sőt, az országhatáron túl is, Borban, de az elmúlt 60 évben soha nem volt még olyan aktuális, hogy újra felállítsuk, és hogy éppen Magyarország és fővárosa szívében állítsuk fel. Ma ugyanis a rasszista, antiszemita erők az elmúlt 60 évben soha nem látott elánnal törnek felszínre.

Demszky elmondta, hogy a költőt már gyermekkorától az antiszemita Horthy-kurzus nyomasztó légköre vette körül; 1921-ben, apja halála után két hónappal született meg a numerus clausus, a modern világtörténelem első zsidóellenes törvénye. Radnótit ugyan ? számos sorstársával ellentétben ? felvették a szegedi egyetemre, ott azonban már a harmincas évek legelejétől rendszeresek voltak a zsidóverések.

A 100 éve született Radnóti Miklós életét a történelem sötét árnyékai és erői mellett sötét árnyékként kísérte végig az is, hogy édesanyja és ikertestvére belehalt az ő megszületésébe, de ő ennek dacára és emellett egészséges és erős lelkű, derűre hajló, szeretetre, szerelemre, örömre képes emberként élte az életét és csodálatos versekben örökítette meg azt, még a pokol tornácán is. ? Szól a kakas már ? énekelte a Budapestért-díjas Palya Bea a sárga lábú, kék a szárnyú micsoda madárról, majd az ünnepség zárásaként Bálint András a költő Sem emlék, sem varázslat című versét adta elő.

A rendezvényen a szobor alkotója mellett megjelent Horváth Csaba kormánybiztos, Weinek Leonárd zuglói polgármester, Schiffer János és Pető Iván országgyűlési, Csomós Miklós fővárosi, valamint Kékesi Tibor, terézvárosi képviselő. A Fővárosi Önkormányzat idei költségvetésében a szoborállításhoz 12 millió forintot hagyott jóvá. Az előzetes egyeztetések eredményeképpen az OKM hárommillió forinttámogatást biztosított a kompozíció megvalósításához.

Szóljon hozzá!