ZETApress

hírportál

Kiselefánt született az Állatkertben!

KiselefántMa hajnalban kiselefánt született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az anyaállat és az elefántborjú is egészséges, a gondozók most azt várják, hogy a jövevény megtalálja az emlőket és táplálkozni kezdjen ? tudatta Hanga Zoltán szóvivő.

Megszületett a várva várt kiselefánt a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A jövevény ma hajnalban látta meg a napvilágot. Angele, az anyaállat vemhességét már februárban bejelentette az Állatkert azzal, hogy az újszülöttre késő ősszel lehet majd számítani. A kicsit most még csak az állatgondozók és az állatorvosok láthatják, a nyilvános bemutatkozás időpontját később állapítják meg.

Angele 2001. november 5-én született a franciaországi Les Mathes közelében található La Palmyre Állatkertben, ahonnan 2010. szeptember 29-én érkezett Budapestre. Assam, az apa egy évvel idősebb: 2000. október 7-én látta meg a napvilágot a Chesteri Állatkertben. Chesterből 2004. augusztus 18-án a belgiumi Ieper (Ypres) város állatparkjába (Bellewaerde Park) költözött, onnan pedig 2009. október 28-án került a magyar főváros állatkertjébe. Angele és Assam nászából már korábban is született egy elefántborjú: a 2013. február 14-én világra jött Asha, aki jelenleg is a városligeti intézmény lakója.

Az állatkerti elefántcsalád legifjabb tagjának születése a legutóbbitól eltérő körülmények között zajlott le, ugyanis az elléskor jelen volt Asha, az anyaállat előző borja is. Technikailag lett volna lehetőség a csaknem ötesztendős fiatal elefánt különválasztására is, ám az állatkerti szakemberek jobbnak látták, ha ő is jelen van kistestvére születésekor. Ez egyrészt megfelel a természetes állapotoknak, hiszen az elefántok a vadonban csordában élnek, ahol a cseperedő fiatalok rendszerint akkor is jelen vannak, amikor anyjuk már a következő borját hozza a világra. Ráadásul ez a megoldás azért is szerencsés, mert az előző kiselefánt történetesen nőstény, és felnövekedve hasznos lehet a számára, ha láthatja az anyját gyermeknevelés közben.

Az ellésre ma hajnali 03 óra 54 perckor került sor. Szerencsére minden rendben zajlott, és az újszülött nem sokkal később sikeresen lábra is állt. Asha természetesen élénken érdeklődik kistestvére iránt, ha azonban ez az érdeklődés már kissé tolakodó, Angele azonnal odébb tessékeli. A gondozók most arra várnak, hogy a kicsi megtalálja az emlőket és szopni kezdjen. Mivel az újszülöttnek és az anyaállatnak ilyenkor a legteljesebb nyugalomra van szüksége, a szülőszobaként használt, 2008-ra épült elefántcsarnokot további intézkedésig lezárták. Jelenleg az elefántokhoz beosztott állatgondozókon és az állatorvosokon kívül senki, még az állatkerti dolgozók sem közelíthetik meg a környéket. De maguk a gondozók is csak akkor lépnek be a területre, amikor ez feltétlenül szükséges, egyébként monitoron keresztül figyelik az eseményeket. Assamot, az apukát viszont most is megtekinthetik a látogatók.

Az Állatkert a kiselefánt iránt érdeklődő nagyközönség türelmét kéri, emlékeztetve arra, hogy az előző elefántborjúnál is másfél hetet kellett várni, amíg a látogatókat először beengedhették az istállóba. Addig érdemes az Állatkert Facebook-oldalán nyomon követni, hiszen ezen a felületen rendszeresen beszámolnak a kicsi fejlődésével kapcsolatos hírekről. A Fővárosi Állat- és Növénykertben 1875 óta foglalkoznak elefántok tartásával. Az első budapesti elefánt egy afrikai elefánt (Loxodonta africana) volt, de ezt követően már minden esetben ázsiai elefántokat (Elephas maximus) láthatott a budapesti közönség. Az első évtizedekben időnként előfordultak néhány éves átmeneti, elefántmentes időszakok is, de az elmúlt 120 esztendőben mindvégig voltak elefántok a magyar főváros állatkertjében.

Az Állatkert története során eddig öt elefántborjú látott napvilágot, de ebből az első két ellés 1930-ban és 1932-ben nem volt sikeres. 1941-ben viszont már minden rendben alakult a kiselefánt felnövekedésével. A háború után először 1956 májusában született elefántborjú. Mivel az Állatkert abban az évben volt kilencven éves, a kicsi a Jubile nevet kapta. Öt évre rá, 1961. május 10-én született meg Quinba, Jubile húga. Ezt követően több mint ötven éven át nem volt kiselefánt Budapesten, egészen 2013-ig, Asha megszületéséig.

Szóljon hozzá!