ZETApress

hírportál

Partra vetett Bálna

A Bálna gyomrábanHáromnapos programsorozattal egybekötve ma délben megnyitotta kapuit a Duna parti Bálna, ez alkalomból a hétvégén művészeti csoportok produkcióival, koncertekkel, gyermekműhellyel, az ez alkalomra felállított egyedülálló Budapest Makettel várja első látogatóit Budapest új kulturális, vendéglátó és kereskedelmi központja Ferencvárosban.

A megnyitón beszédet mondott Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes. ? 2010-ben a Bálnával egy torzót örököltünk. Az akkori nevén CET beruházás egyike volt annak az ötven projektnek, amelyet a legproblémásabb területként jelölt meg az új városvezetés. A problémák azonban nem azért vannak, hogy tovább mélyítsük, hanem azért, hogy megoldjuk őket. Bátran kijelenthetjük, egy újabb ügyet sikerült kipipálnunk a megoldandók listájáról ? mondta Bagdy Gábor, aki február 15-én még december végi megnyitásról beszélt.

A további feladatokkal kapcsolatban kijelentette: az átadást követően a létesítményt meg kell tölteni közösségi, kulturális és a szórakoztatást kiszolgáló funkciókkal. A pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes reményét fejezte ki amellett, hogy a Bálna a budapesti fiatalok új találkozóhelyévé válik, és a kulturális és kereskedelmi centrum akár Budapest Eiffel-tornya lehet a turisták számára. A Kaas Oosterhuis által tervezett Duna-parti épületnek eredetileg 2010 augusztusában kellett volna megnyílnia, a beruházó azonban az építkezést egyszerűen félbehagyta, és a használatbavételi engedélyt sem tudta megszerezni, ezért a 3,9 millió eurós bankgaranciát a főváros ? mint utóbb a Kúria döntéséből is kiderült, jogosan hívta le ? idézte fel.

Bagdy Gábor elmondása szerint a főváros az alvállalkozókkal nem állt jogviszonyban, mégis fontosnak tartotta, hogy azok hozzájuthassanak jogos követeléseikhez. Ennek érdekében 2012-ben megvásárolta a generálkivitelező beruházóval szembeni követeléseit, hogy az kifizethesse az alvállalkozókat, ami a főváros tudomása szerint meg is történt, ennek ellenére a problémák még ma sem oldódtak meg teljesen ? utalt arra a néhány tucat ember, a beruházás alvállalkozói részvételével tartott demonstrációra, amely a megnyitó előtt zajlott az épület előtt. Egyetlen per folyik még, amelyben az MKB Bank az építkezési hitel teljes összegét a Fővárosi Önkormányzattól követeli. Az előző városvezetés 31 milliárd forintos kötelezettséget vállalt, ez az összeg még a per esetleges kedvezőtlen végkimenetele esetén is a felénél kisebb lesz ? jegyezte meg a főpolgármester-helyettes.

A Bálna átadásával Budapest újabb látványossággal gazdagodik, a létesítmény 2. emeletén megnyílt az Új Budapest Galéria, amely 760 négyzetméteres terével a főváros egyik legnagyobb nonprofit galériája és belsőépítészeti szempontból az egyik legkorszerűbb művészeti színtere lesz. Az intézmény a fővárosban élő képzőművészek munkáit és szakmai kapcsolataikat, valamint Budapest partnervárosi kötődéseit is reprezentáló korszerű tárlatok bemutató helyévé válik majd. Mától a Budapesti merítés tárlat látható. A -1. szint egy régiség- és egy biopiacot fogadott be. A megnyitót követően Bagdy Gábor és Finta Sándor, Budapest főépítésze ünnepélyesen elhelyezték a Bálnában kiállított Budapest-makettben a Bálna épületének makettjét.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Új Budapest a Bálnában | ZETApress

Szóljon hozzá!