ZETApress

hírportál

Evezés mindenki örömére

EvezőkÉvadnyitó volt tegnap az evezősöknél a Nagy-Dunán, a főváros szívében. Tizenkilencedik alkalommal került sor a gróf Széchenyi István évadnyitó evezősversenyre a Margitszigeten, illetve a sziget melletti budai Duna-ágban. 9 egyetemi hajó, 12 céges csapat, közel 500 résztvevő és néző, 7 versenyszám és ugyanennyi torta, legalább 3 generáció ? a tegnapi verseny összegzése számokban. Jó hangulat, szoros befutók, hagyományőrzés és -teremtés, összefogás, baráti találkozások, felejthetetlen, de megismételhető élmények. Ez az esemény jellemzése néhány szóban, melyről már tegnap is írtunk.

A Széchenyiig visszanyúló örökséget gondosan ápoló Danubius Nemzeti Hajós Egylet nemcsak őrzi hagyományait, hanem teremt is újakat. A tavaly útjára indított ?Fapados Oxford-Cambridge?, azaz a fixüléses tízevezős verseny az idén 12 gazdálkodó szervezet csapatait mozgatta meg, míg az egyetemi futamban 7 egyetem 9 hajója állt rajthoz. A többi között ezekre a tényekre hívta fel a jelenlévők figyelmét Dávid Imre, a Magyar Evezős Szövetség elnöke, akit a szövetség márciusi közgyűlése hatodik alkalommal választott a szervezet első emberének. Kiemelte még, hogy ez az esemény lehetőséget ad a versenyevezősökön túl az evezést csak hobbiból űzőknek, vagy éppen a csapatépítő, a vízi élet élményszerző karakterét kiaknázni akaró cégeknek, akik hódolni kívánnak ennek a gyönyörű, természet-közeli sportnak.

A Magyar Evezős Szövetség fokozott figyelmet fordít az elkövetkező időszakban az elit evezésen túl, arra, hogy az evezést, az evezés összes formáját ? ergométer, versenyevezés, túrázás, fixüléses evezés – minél szélesebb körben ismertté, elérhetővé tegye mindenki ? gyerekek és felnőttek, fiatalok és idősek, épek és fogyatékosok számára egyaránt. A hajdani margitszigeti, és a szigetet övező evezős klubok és csónakházak utolsó mohikánja, e versenyt 19 éve rendező Danubius Nemzeti Hajós Egylet tevékenységével pótolhatatlan értéket teremt. A MESZ mindent elkövet annak érdekében, hogy a klub ezen a helyen továbbra is megmaradjon ? hangsúlyozta Dávid Imre.

Az evezős évad hivatalos megnyitásához néhány kedves hagyományőrző program is hozzátartozik: a Neptun és a Nemzeti Hajós Egylet I. Világháborúban elesett evezősei emlékére elhelyezett és a MESZ által helyreállított emlékkövek megkoszorúzása a Margitszigeten, evezéstörténeti kiállítás és hajókeresztelő. A vízen, függetlenül attól, hogy milyen kategóriáról volt szó, mindenki nyerni akart és ezért maximális erőbedobással küzdött.

Az egyetemek között a Pannon Egyetem keszthelyi Georgikon Karának 1. számú csapata győzött, megelőzve a Budapest Műszaki Egyetem és a másik nagy rivális, a Veszprém legénységét. Az olajtársaságok versenyében a Shell érkezett először célba, a dobogó második és harmadik fokán a MOL és az EXXON Mobil-Social Club csapata foglalhatott helyet. Az egyéb cégek küzdelmét a Microsec Kft. nagyon összeszokottnak látszó legénysége nyerte, maga mögé utasítva a döntőben a VGF és az UTIBER Kft. csapatait. A győztes különdíja egy Ramsauban (Ausztria) eltölthető hosszú hétvége (Zarándy András felajánlása).

Az összes futamgyőztes csapat a védnökök által felajánlott serlegek és érmek mellett a rendező klub ajándékának, valamint a 19 éve elmaradhatatlan, a Danubius Hotels által biztosított tortának is örülhetett. A céges futamok győzteseit a Jásdi Pincészet is megajándékozta. Kedves gesztus volt a VGF csapatától, hogy a rivális épületgépész cégek külön versenyét megnyerő csapatnak vándorserleget ajánlott fel, ezzel jelezve, hogy ?jövőre veletek ugyanitt? szeretne találkozni.

A kiváló hangulathoz hozzájárult a népes szurkolótábor, a versenyben résztvevő evezősöket családtagjaik, barátaik, az evezést kedvelők bíztatták a partról. A férfi nyolcasoknál DNHE?TISZA EE győzelem született, a serdülő vegyes és a felnőtt női négypárevezős győzelmét is a DNHE szerezte meg. Az egyesületek közötti pontversenyt is a rendező DNHE kollektívája nyerte.

Versenyezni szárazon is lehetett: evezős ergométeren próbálkozhatott mindenki, aki nem mert, nem akart, vagy éppen nem tudott hajóba ülni. Részt vettek itt a Pető Intézet gondozottjai, és kilátogattak az eseményre az egylettel egyébként folyamatos együttműködést fenntartó Down Alapítvány által ellátott sérült fiatalok is. A ?legújabb generációs? utánpótlás, a 2-6 éves gyerekek számára a legnagyobb attrakció az ugráló vár volt, amelyben legalább annyi energiát leadhattak, mint a versenyben induló evezős szüleik.

Az esemény és a közösség hihetetlen vonzerejének remek példája, hogy még a jelenleg külföldön élő egykori klubtagok is részt vettek a rendezvényen, természetesen családostul. További hangulatjavító volt a résztvevők számára a Rozmaring Kertvendéglő által helyben főzött bográcsgulyás, a zenei hátteret pedig Buday Anna (ének) és kísérő zenekara szolgáltatta.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Nyílt levél a MOB-tagokhoz | ZETApress

Szóljon hozzá!