ZETApress

hírportál

Az ország májusfája

Egész napos ünnepséggel készült a kormány Magyarország európai uniós csatlakozásának negyedik évfordulójára. Egész napos program várja ma az ünnepelni vágyókat a Hősök terén, a Magyarország európai uniós csatlakozásának negyedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. A Magyar Köztársaság Kormányának szervezésében a tavalyi, százezreket vonzó programhoz hasonlóan idén is egész nap táncbemutatók és tánctanulás, valamint az ország legnagyobb májusfája várja a látogatókat. A téren felállított 13 májusfát magyar települések és határon túli városok díszítik fel szalagjaikkal.

A Hősök terén állítják fel május elsején az ország legnagyobb, 14 méter magas májusfáját. A nap folyamán népszokásokat idéző koreográfiával az Ország Májusfája mellett további 12 ? az Európai Unió zászlajának 12 csillagát szimbolizáló ? májusfát állítanak fel reggel 9-től este 8-ig. Ezekre Magyarország 3175 településéről, és határon túli magyar városokból érkeznek szalagok. Természetesen emellett bárki díszítheti a májusfákat saját szalagjával.

Az egész napos ünnepség programjai elsősorban a tánc köré szerveződnek: május elsejére a Hősök tere az ország legnagyobb táncházává alakul. Napközben különböző nemzetiségek táncait, szalon- és modern táncokat tanítanak neves tánctanárok, óránként váltva egymást. A legnagyobb szabadtéri közös tánctanulást a hazai és határon túli táncélet neves szereplői vezetik. Az egész napos rendezvény során összesen több mint kétszáz fellépő gondoskodik a térre látogatók szórakoztatásáról.

A Hősök terén, a Műcsarnok mellett a népművészet mesterei ? dísztárgy-készítő, baba- és gyermekjáték készítő szakemberek ? mutatkoznak be a nap folyamán, a gyerekek pedig néprajzkutatóktól hallhatnak a májusi népszokásokról. A térre látogatók a magyar és határon túli tájegységek jellegzetes, hagyományos ízeivel is megismerkedhetnek. Este fél 9-kor negyedórás tűzijáték zárja a programokat. A rendkívül látványosnak ígérkező program nyitánya a Himnusz lesz, melynek taktusaira tűzijáték jeleníti meg a nemzeti lobogó színeit. Az Örömódára kibontakozó műsorszám során a legkülönbözőbb tűzijáték fajták követik egymást, alakzatok sorát rajzolva az égre.

Szóljon hozzá!