ZETApress

hírportál

Újév, új album

A Duna hídjai ? A Fekete erdőtől a Fekete-tengerig címmel nemrég jelent meg Gyukics Péter fotóművész legújabb albuma, mely már a harmadik a hidakat bemutató sorozatában.

A művész fotókiállítását tavaly februárban láthattuk az MTA Székház földszintjén. Már akkor jeleztük, hogy a Hidak Magyarországon és a Hidak mentén, a Tiszán című albumok után újabb készül, amely mind a 320 Duna-hidat bemutatja majd. A felvételek már akkor készen voltak, s közülük az egyikkel kívánunk boldog újévet!

Kedves Olvasó! Ez a harmadik önálló hidakról szóló fotóalbumon., amely Magyarország és az Európai Unió legnagyobb folyójának, a Dunának hídjait mutatja be ? írja Gyukics Péter új fotóalbumáról, mely a honlapján látható címéről megrendelhető.

Miért is fényképezek hidakat? Mert fotografálás közben a műszaki alkotás és alkotója bűvöl el. A hol látható, hol láthatatlan erővonalak, a tájba belesimuló, vagy abból kitűnő formák, a meghitt kis átkelők és a tekintélyes nagy szerkezetek. Hol az alkotó? Ott van minden fagerendában, minden darab faragott kőben, minden acélrúdban, minden vasbeton elemben, minden alkatrészben. Jelenlétét ?csak? az bizonyítja, hogy a híd áll. Egy éve, tíz éve, száz éve, 200 éve áll.

Nekem, a fotósnak a legnehezebb feladat láttatni a sokszor szigorú szerkezetekben rejtőző szépséget. Mert az utazó használja a hidakat, átrobog rajtuk, ám gyakran a szembeötlő szépséget sem látja. Talán nem is gondol rá, hogy ezeknek a tájaknak a mérnökei is törekedtek és törekszenek tájba illő, esztétikus ?műtárgyakat? tervezni, építeni.

A Duna hídjai ? A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig

Ilyen könyv, amely a Duna összes hídját képpel, adatokkal bemutatja, még soha nem készült! A Duna összes hídját (342) lefotóztam, földről, vízről és helyenként repülőről is. A könyv 330 oldalas, 962 fotóval. A három nyelvi mutáció (magyar, német, angol) külön-külön kötetben jelent meg.

Tartalma: Bevezető. Duna medence vízrajzi, geológiai leírása. Duna-hidak története. Egy kis statisztika. Hídnézőben a Dunán. 342 híd (962 fotó) Minden egyes híd műszaki adatai, ha ismert: a híd-tervező neve, a kivitelező cég neve és rövid története olvasható. Hidak szobordíszei ? ízelítő. Hídjegyzék és térképek.

A meglévő képanyagból már módomban állt kiállítást rendezni Duna-stratégiával foglalkozó nemzetközi konferencián. A tárlat alapján interjút készítettek velem az UNESCO Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság online és nyomtatott formában is megjelenő kiadványa számára, mely idekattintva elérhető.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Európa a Borbárban | ZETApress

Szóljon hozzá!