ZETApress

hírportál

Dolgozik a MikulásGyár

Mától december 22-én csütörtökig két helyszínen: a Városháza parki MikulásGyárban 09 és 21, míg az újbudai Etele Plázában 10 és 19 óra között várja az adományokat – tudtuk meg a délelőtti sajtótájékoztatón, ahol Vígh Alex fényképezett.

A Mikulás és Zsolnai Endre “gyárigazgató” mellett a Főváros adományával érkező Bősz Anett főpolgármester-helyettes és Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke támogatóként tájékoztatta a megjelenteket. Sajnos idén nem lehet az adományokat térítésmentesen feladni, így a Magyar Posta képviselője távol maradt. A rezsicsökkentés hatására a sajtót se várta a korábban megszokott rumos tea, forralt bor és egyéb finomság, ezért a büféújságírók sisere-hada se jött potya kajára, de nem is hiányoztak senkinek!

Az elmúlt évbe az egész világ beleremegett. És még csak most kezdődik a tél. Félünk tőle. Félünk az erőszaktól, az agressziótól, a harctól, a gyilkolástól. Félünk a számláktól, a kiszolgáltatottságtól. Félünk a végeláthatatlan áremelkedéstől, félünk a kevéske pénzünk visszafordíthatatlan elértéktelenedésétől. Félünk, hogy gyermekünknek, szüléinknek, testvérünknek nem tudunk ajándékot adni. Lassan sokunk életformájává válik a félelem.

Megengedjük, hogy a félelem uralkodjon sok társunkon? Belenyugszunk, hogy nem tudunk segíteni rajtuk, közömbössé, önzővé válunk? Vagy csak azért sem? – A MikulásGyár 17 éves története nem engedi meg a belenyugvást. Tevékenységünket az önzetlenség hajtja.

Idén minden eddiginél nagyobb erőfeszítésre van szükség. A MikulásGyár részéről is és a te részedről is. Ne hidd el, hogy egy fotelből elküldött sms elegendő. Ne hidd el, hogy majd a többiek segítenek helyetted is. Ne hidd el, mert nem igaz. Csak te segíthetsz, most rajtad a sor! Ne törődj azzal, hogy a milliárdos adott-e már, a bankvezér mikor jelenti be adományát, s ne kérdezd, miben láthatod a vezérek önzetlenségét!

Kérlek, most adományozz! Ebben az évben a MikulásGyár mindenekelőtt élelmiszert és tisztálkodási szert kér. Ezekből szeretnénk a létező legtöbbet juttatni azoknak, akik híján vannak. Ismerős a szlogen: most életet menthetsz! De ez mégsem szlogen! – mondta el Zsolnai Endre a megnyitón.

Szóljon hozzá!