ZETApress

hírportál

Gyémántmise agapéval

Gyémántmiséjét ünnepelte Szabó Ferenc jezsuita atya ma 11 órakor a Mária utcai Jézus Szíve-templomban. A szertartáson homíliát mondott Bábel Balázs Kecskemét-kalocsai érsek, majd Feri Atya köszöntésével egybekötött agapén voltunk a szomszédos Horánszky utcai Párbeszéd Háza alagsori Pázmány Péter-termében. Fotóink Egressy Rita felvételei.

Az 1931. február 4-én a Zala megyei Kálócfán született Szabó Ferencet 1962. augusztus 6-án Ferdinand Périer kalkuttai érsek szentelte pappá Brüsszelben. – Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet Fiában van (1Jn 5,11) – olvasható jelmondata a szentmise végén osztogatott emlékképeken. Egyiken a ma 60 évvel ezelőtti pappá szentelés felvétele, másikon Peter Paul Rubens: Loyolai Szent Ignác című festménye látható. Ignácot (1491. május 31. Loyola – 1556. július 31. Róma), a jezsuita rend alapítóját 500 évvel ezelőtt, 1622. március 12-én avatta szentté XV. Gergely pápa azután, hogy 1609. július 27-én V. Pál pápa boldoggá avatta.

Szóljon hozzá!