ZETApress

hírportál

Az X. akták nyert februárban

Február végén már írtunk a Minőségi Újságírásért-díjak átadásáról. Akkor az elmúlt év egy-egy hónapjának legjobb írását jutalmazták. Akkor tudtuk meg azt is, hogy Kempf Zitának a Magyar Narancs január 18-i számában megjelent Mi lesz az öregekkel? című cikke lett január legjobb írása.

A Minőségi Újságírásért Alapítvány által felkért zsűri (Bánki András, Bojtár B. Endre, Farkas Zoltán, Martin József Péter, Molnár Patrícia, Weyer Balázs) március 7-i találkozóján döntött a Minőségi Újságírásért-díj ? más néven a Hónap írása elismerés ? újabb odaítéléséről. A februárban megjelent cikkek közül válogatva a zsűri úgy döntött, hogy Sághy Ernának a Figyelő február elsejei számában megjelent X. akták című cikkéért adja a Minőségi Újságírásért-díjat.

Sághy Erna X. akták című cikke a főváros tizedik kerületéről, Kőbánya eltűnt milliárdjairól szól. A cikkből kiderül: a főváros egykor leggazdagabb kerülete nemrég épphogy elkerülte a csődöt, miközben kerületi vállalkozók a kilencvenes évek óta a helyi szocialista szervezeten keresztül nagy menetelésbe kezdtek a kőbányai önkormányzati hatalom felé. Sághy Erna ezzel az írásával, harmadik alkalommal nyerte el a Minőségi Újságírásért-díjat.

Az 1997-ben alapított Minőségi Újságírásért-díj 2007. évi működését is a PricewaterhouseCoopers támogatja, a havonta odaítélhető díjat a Minőségi Újságírásért Alapítvány kezeli. A díjjal oklevél és nettó kétszázezer forint pénzjutalom jár.

Az eddig díjazott cikkek, a szerzők önéletírásai és a díjjal kapcsolatos információk megtalálhatók honlapjukon. A zsűri következő összejövetelét április első napjaiban tartja, amikor a márciusban megjelent cikkek közül válogat. A zsűri figyelmébe bárki ajánlhat cikket a díj honlapján keresztül.

Szóljon hozzá!