Novák Blanka sikere Amerikában
A világ legnagyobb tehetségkutató versenyén, a fiatal tudósok olimpiáján Novák Blanka a legjobbak között volt ? tudatta Garay Tóth János, a MISZ kommunikációs igazgatója.
Hazaérkezett az arizonai Phoenixből az a magyar fiatal, aki a május 13?17-e között megrendezett Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (Intel ISEF) vett részt. Az idén már több mint 1800, 20 év alatti fiatalt hívtak meg a rendezvényre, 75 országból. Novák Blanka a 2017-18-as 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny I. díjasa volt, így a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) biztosította részvételét a tudományos (projekt) versenyek olimpiáján, az Intel ISEF-en.
Novák Blanka, az Egri Dobó István Gimnázium korábbi diákja, aki jelenleg az Eszterházy Károly Egyetemen I. éves hallgatója, Lycium barbarum (magyarul farkasbogyó) fiziológiai hatásainak vizsgálata című munkájával pályázott, amelyért kiemelkedő 4. díjat kapott, így 500 dolláros pénzjutalomban is részesült.
A Lycium barbarumban található bioaktív komponensek identifikációja, az innovatív, saját metódus alapján készített szaponifikált oldat antibakteriális hatású vegyületeinek műszeres mérése és azonosítása történt meg. A szaponifikált oldatban található komplex vegyületcsoportok együttes hatása szignifikáns gátlást fejt ki a rezisztens, szuper-baktérium Pseudomonas aeruginosa törzs ellen. Ezen oldat hatásairól jelenleg nem áll rendelkezésre szakirodalmi adat, a benne található mikrobiális effektivitást kialakító komponensek analitikai kvantitatív feltérképezése újdonságnak számít. Az eddigi szakirodalomban fellelhető, különböző extrahálási technikával készült oldatok nem gátolják a Pseudomonas szaporodását. A versenyző kutatásának jelentőségét az utóbbi években észlelt nagy mértékű rezisztencia és az antibiotikumok utáni korszak eljövetele adja. A kutatás témája saját ihletésű, a kísérleteket, méréseket, elemzéseket önállóan végezte el a pályázó.
Az Intel ISEF rendezvény kétlépcsős. A versenyzőktől a zsűri angol nyelvű nevezési anyagokat kér a tudományos projektről. Ezt követően a kiállítással egybekötött döntőn több mint ezer tudós, mérnök és matematikus személyes interjúk során győződik meg a versenyzők felkészültségéről, és alakítja ki a végleges sorrendet. A magyar delegációt dr. Jakab László, a hazai verseny zsűrielnöke, a BME VIK dékánja vezette. Novák Blanka munkája is megtekinthető lesz a 28. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legkiemelkedőbb pályamunkáit bemutató kétnapos kiállításon, május 29-30-án szerdán-csütörtökön az Ericsson Magyarország lágymányosi Székházában.