ZETApress

hírportál

Növésben az abroncsgyártó

Hatalmas növekedésben a Gyöngyöshalászon építő Apollo Tyres. Immár a világ 11. legnagyobb abroncsgyártója a Magyarországon is beruházó vállalat, mely 17 százalékkal növelte értékesítési árbevételét 2018. I. félévében, így három helyet lépett feljebb az abroncsgyártó a világon.

A csúcs-modern technológiával dolgozó, költséghatékonyan működő magyar gyár komoly szerepet játszik a sikerben. Az Apollo Tyres egyben India legnagyobb árbevételű abroncsgyártójává lépett elő ? tudatta Tengelits András.

Az Apollo Tyres célja, hogy a világ 10 legnagyobb abroncsgyártója közé kerüljön. A vállalás már csak egy lépésre van a Tire Industry Research féléves vizsgálata alapján. A független, egyesült királyságbeli kutatóintézet rendszeresen vizsgálja a világ összes abroncsgyártóját kereskedelmi, fenntarthatósági és márkamenedzsment szempontokból, illetve a regionális növekedési potenciált is mérlegre teszi.

Magyarországon létrehozott gyárával az Apollo Tyres jelenléte folyamatosan erősödik Európában, de a gyártónak ambiciózus tervei vannak Indiában is. 2015 és 2021 között a cég összbefektetéseinek értéke eléri a 900 millió angol fontot. ? Örömmel láttam, hogy az Apollo Tyres a 14. helyről a 11. helyre ugrott a világranglistán. Köszönetemet fejezem ki az egész Apollo-családnak. A sikertörténet még csak most kezdődik ? kommentálta Twitteren Neeraj Kanwar, az Apollo Tyres Ltd. alelnöke az eredményt.

A június 30-ával véget ért II. negyedévre vonatkozóan az Apollo Tyres Ltd. az 532,23 millió euró összegű nettó értékesítési árbevételen elért 31,54 millió euró nyereségről számolt be. A nettó értékesítési árbevétel 30%-os növekedést mutatott, aminek hátterében a társaság valamennyi termékcsoportja tekintetében, Indiában és Európában is tapasztalt, egészséges ütemű növekedés állt. Az indiai üzemekben az értékesítési árbevétel ? a haszongépjármű- és a személyautó-abroncs üzletág meggyőző teljesítményének köszönhetően ? 32%-kal nőtt, az európai üzemek árbevétele 22%-kal emelkedett.

Az Apollo Tyres Hungary Kft.

Az Apollo Tyres egy nemzetközi gumiabroncsgyártó vállalat, amely Indiában, Hollandiában és Magyarországon rendelkezik gyárakkal. A gyöngyöshalászi üzemet 2017 áprilisában adták át, a termelés fokozatosan indul. Ha a gyár eléri teljes kapacitását, évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675 ezer darab busz- és tehergépjármű-abroncsot fog előállítani az európai piacra, több száz embernek biztosítva munkalehetőséget a régióban. A vállalat saját termékeit Apollo és Vredestein globális márkanevek alatt hozza forgalomba. Az Apollo India egyik vezető márkája, míg a Vredestein egy európai prémium márka. A vállalat termékeit több mint 100 országban forgalmazzák a viszonteladói hálózaton keresztül.

Szóljon hozzá!