ZETApress

hírportál

V4 bringások a Várkert Bazárban

V4 fotóIdén két UCI 1.2-es egynaposra is sor kerül hazánkban az idén ötéves Visegrád 4 Kerékpárverseny keretein belül. Május 12-én Magyarországon zárul a versenysorozat, amelyet júliusban egy újabb UCI kategóriás viadal is követ ? tudatták a szervezők.

2018-ban Szlovákiában rajtol a Visegrádi Csoport tagországainak (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) közös, nemzetközi országúti kerékpárverseny-sorozata, amely idén május 12-én szombaton hazánkban zárul. A versenyekkel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrád 4 kerékpáros-sorozat magyar futamainak hivatalos honlapján találhatók.

A lengyel kezdeményezésre öt évvel ezelőtt, 2013-ban elindított Visegrád 4 Kerékpárverseny a sport népszerűsítésén túl szimbolizálja a négy ország közös érdekeinek fontosságát. A Visegrádi Négyek 1991-es megalakulása a közös múltra, értékekre, érdekekre, valamint a kölcsönös bizalomra alapozva épült. Ennek szellemében a 2017/2018-as magyar elnökséghez kapcsolódva számos program színesíti az évet.

A magyar verseny idén is Budapest és Pannonhalma között zajlik majd, ám a versenyzők ezúttal rendhagyó módon nem a WestEnd City Centertől vágnak neki a távnak, hanem fővárosunk különleges ékszerdoboza, a Várkert Bazár elől. A célvonal ? csakúgy, mint az elmúlt években ? hazánk államiságának és vallási életének egyik ikonikus központja, a Pannonhalmi Bencés Főapátság előtt kerül kijelölésre. A mezőny Észak-Dunántúl legszebb részein áthaladva érkezik meg Pannonhalmára, ahol a nap leglátványosabb, ugyanakkor legkeményebb része, a helyenként 15%-os meredekségű, dísztérkő burkolatú emelkedő lesz Pannonhalma központjában.

A V4 Kerékpárverseny magyarországi futamát a Külgazdasági és Külügyminisztérium megbízásából a Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület (MER SE) szervezi, amely július 22-én vasárnap Debrecen és Ibrány között egy második versenyt is tervez V4 Special Series néven, ugyancsak 1.2-es nemzetközi besorolással. A két verseny amellett, hogy világbajnoki kvalifikációs pontok szerzésére ad lehetőséget, a hazai élmezőny számára is kiemelt lehetőséget biztosít.

Szóljon hozzá!