ZETApress

hírportál

Kazincbarcika remekelt

Szitka Péter polgármester34 település még felkészültebben várja a befektetőket. A befektetők figyelme egyre inkább a vidéki helyszínek felé irányul – tudtuk meg a délutáni díjátadón az Öbölház Rendezvényközpontban, az újbudai Kopaszi gáton.

A vidéki régiókra irányuló, egyre fokozódó befektetői figyelemre reagálva a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) tavaly ősszel elindította a Befektetőbarát Település Programot, melynek célja a települések felkészítése a befektetők professzionális kezelésére, ezáltal a teljes hazai befektetési környezet versenyképességének fokozása. A képzést sikeresen teljesítő 34 településből 30 képviselőjének Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes, valamint Ésik Róbert, a HIPA elnöke adták át az elismeréseket.

A HIPA a nemzetközi befektetőkkel való kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás mellett a magyarországi fogadó környezet felkészítését is kiemelt céljának tekinti, a jelentősebb nemzetközi beruházási projektek ugyanis egyre nagyobb mértékben vidéki városokat érintenek. Magyarország kinőtte Budapest-központúságát, a vidéki régiók és települések egyre vonzóbbak a befektetők számára, amit a HIPA 2015-ös eredményei is megerősítenek: a 67 sikeresen végigtárgyalt projekt mintegy kétharmadát vidéki helyszíneken valósítják meg. Éppen ezért szükség van a befektetők számára vonzó, illetve stratégiai elhelyezkedésű települések képviselőinek képzésére és professzionális felkészítésére is.

A HIPA által térítésmentesen biztosított Befektetőbarát Település Program 2015 őszén megtartott képzési napjain a települések képviselői többek között elsajátíthatták az alapvető befektetésösztönzési ismereteket, képet kaptak a befektetői látogatások menetéről, megismerkedtek a leggyakoribb befektetői kérésekkel, elvárásokkal. Ezen túlmenően betekintést nyertek a településmarketing, a hatékony kommunikáció és hatásos prezentáció, valamint a protokoll eszköztárába is. A képzések összeállításánál az ügynökség nagy hangsúlyt fektetett a gyakorlati tapasztalatok átadására, mely pontosabb képet tud festeni a befektetők igényeiről és a velük való tárgyalások hatékonyabb lebonyolításáról.

A képzés lezárultával a résztvevők egy befektetői előadásból és stratégiából álló pályázati anyagon mutathatták meg felkészültségüket. A beérkezett anyagokat a HIPA vezetői mellett külsős szakemberek is értékelték, mely alapján végül a következő harminc helység képviselője vehette át a program sikeres elvégzését és a Befektetőbarát település címet igazoló oklevelet: Bonyhád, Budaörs, Csetény, Dunaújváros, Eger, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Heves, Iszkaszentgyörgy, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Kaposvár, Kazincbarcika, Kőszárhegy, Martonvásár, Mezőtúr, Miskolc, Mórahalom, Nagykálló, Nagykőrös, Pécs, Sajószentpéter, Salgótarján, Szeged, Szolnok, Tamási, Tapolca, Tiszaújváros, Törökbálint, Zalaegerszeg és Zirc. Debrecen, Kemecse, Tata és Veszprém képviselője nem érkezett meg, róluk nem is szólt a moderátor.

A legjobb befektetői prezentációt és stratégiai tervet Kazincbarcika városa állította össze, így a település képviselői az oklevél mellett a HIPA legjobb stratégiáért járó díját is átvehették. Polgármesterük köszönő szavait követően a moderátor megköszönte a sajtó részvételét, a többieket pedig a közös fotózást követő fogadásra hívta. Ketten voltunk újságírók, egy fotóst és egy tévéstábot láttam, így az elbocsátó szép üzenet alig féltucat embernek szólt. A máshol rendre felbukkanó lejm-banda most meg sem jelent, pedig őt joggal maradhattak volna: a moderátor csak a sajtómunkásokat küldte el a teremből!

Szóljon hozzá!