ZETApress

hírportál

Menedék egy fogolynak

guantanamo_actionMagyarország részt vesz a guantanamói fogolytábor bezárását elősegítő programban. Hazánk elkötelezett az emberi jogok, az emberi méltóság és a szabadság megvédésében, ezért támogatja aktívan a szabad világ, a transzatlanti közösség küzdelmét a terrorizmus ellen, de ezért támogatja a transzatlanti szövetség hitelét csorbító guantanamói fogolytábor bezárását célzó programot is.

Hosszas mérlegelés, alapos megfontolás és gondos előkészítés után a magyar kormány úgy döntött, hogy Magyarország részt vesz a guantanamói fogolytábor bezárását és a foglyok társadalmi beilleszkedését elősegítő nemzetközi programban azzal, hogy ? több más szövetséges országhoz hasonlóan ? befogad egy volt guantanamói foglyot.

A kormány természetesen úgy tesz eleget hazánk szövetségesként vállalt kötelezettségeinek, hogy közben minden szempontból tekintettel van Magyarország és a magyar polgárok biztonságára. Magyarország ezért csak olyan személyt fogad be a program keretében, aki ellen nem folyik sem amerikai, sem nemzetközi bírósági eljárás vagy vizsgálat. A befogadásra azért van szükség e programban, mert az illető hazatérése lehetetlen.

Magyarország a napokban egy néhány fős listáról választja ki azt a jelöltet, aki letelepedhet majd hazánkban. Az illető segítséget kap ahhoz, hogy sikerrel tudjon beilleszkedni a magyar társadalomba. Ennek érdekében egy tervszerű, másfél éves integrációs folyamat keretében, folyamatos hatósági felügyelet mellett és kontrollált körülmények között kerül sor a program lebonyolítására.

A döntésről, annak körülményeiről és a lebonyolításról a kormány tájékoztatta a parlamenti pártokat és az országgyűlés illetékes bizottságain keresztül a jövőben is teljes rálátást biztosít számukra a programra. A befogadási eljárásról és az integrációs programról a Nemzetbiztonsági Kabinet vezetője részletes tájékoztatást ad az országgyűlési pártoknak és a parlament illetékes bizottságainak. A program hazai lebonyolításáért a Nemzetbiztonsági kabinet és az azt vezető miniszter a felelős.

Magyarország ezzel a lépésével is jelzi, hogy nemcsak a csatatéren, az újjáépítések során, de minden tekintetben megbízható szövetséges. Olyan partner, akire lehet számítani. Magyarország ezzel a lépéssel nemcsak elvi, de gyakorlati szempontból is állást foglalt a guantanamói fogolytábor bezárása mellett, kivéve a részét az ezt lehetővé tévő nemzetközi összefogásból, mert fontosnak tartja, hogy ne csak szavakban, de tettekben is elkötelezze magát a szabadság és a jogszerűség mellett.

Bajnai Gordon telefonon gratulált az Európai Bizottság elnökének újraválasztáshoz. Miniszterelnökünk rövid telefonos beszélgetést folytatott José Manuel Barrosóval, akit az Európai Parlament megerősített az EB elnöki posztján. A magyar kormányfő gratulált Barroso elnök újraválasztáshoz és egyben tájékoztatta arról, hogy a magyar kormány egy volt guantanamói fogoly befogadása mellett döntött ? tudatta a Kormányszóvivői Iroda. A fogolytáborról szóló filmbemutatóról 2006. nyarán mi is beszámoltunk.

Szóljon hozzá!