ZETApress

hírportál

Magyar-orosz tárgyalások

Tegnap folytatódott Fellegi Tamás és Viktor Zubkov társelnök nyáron megkezdett eszmecseréje ? tudatta az NFM Kommunikációs Főosztály. Viktor Zubkovot hivatalában fogadta Orbán Viktor miniszterelnök is.

Az augusztusban megkezdett kétoldalú konzultációsorozat folytatásaként tegnap Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-orosz gazdasági együttműködésért felelős kormánybiztos és egyben a Magyar-orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság (KKB) társelnöke Budapesten tárgyalásokat folytatott a KKB orosz társelnökével, Viktor Zubkov első miniszterelnök-helyettessel.

A tárgyalások ? melyen a felek áttekintették a magyar-orosz gazdasági együttműködés összes aktuális kérdését ? abba a folyamatba illeszkednek, melynek célja a Kormányközi Bizottság soron következő, hatodik ülésének hatékony előkészítése. A felek a megbeszéléseken kiemelt figyelmet szenteltek az energetikai együttműködéssel és a MALÉV-val kapcsolatos kérdéseknek. Megállapodtak abban, hogy ezen két kérdéskör kapcsán a közeljövőben szakértői tárgyalásokra kerül majd sor.

A tárgyaláson megállapodás született többek között arról, hogy még ebben az évben sor kerül Orbán Viktor miniszterelnök oroszországi munkalátogatására, valamint hogy az idei évet értékelő és a jövőre szóló közös feladatokat kitűző KKB ülésnek Oroszország ad majd otthont. Az ülésre előreláthatólag a jövő év elején kerül majd sor.

A tegnapi megbeszéléseken a felek megállapították, hogy semmilyen feszültséget okozó probléma nincs közöttük, az összes napirenden levő kérdésben lehetséges és elérhető közelségben van a kölcsönösen elfogadható, kompromisszumos megoldás elfogadása.

Szóljon hozzá!