ZETApress

hírportál

Remekelt a Kvasz I.

A százéves magyar Kvasz I. repülőgép ? melyet nemrég Debrecenben is láthattunk ? nagy sikert aratott a lengyelországi repülő pikniken, a XV. Międzynarodowy Piknik Lotniczy Góraszka, avagy a 15th International Air Picnic Góraszka 2010 rendezvényen.

A Varsó melletti Góraszka repülőtérre a repülőgépet szállítókocsiban, a HungaroControl gépkocsijával szállítottuk ki és vissza. Ez az eljárás általános az old-timer repülőgépeket repülőnapokon bemutatók körében ? tudatta Angyal László Aviator, aki a felvételeket is készítette.

A Révy László által autentikusan rekonstruált repülőgép, az eredetileg Kvasz András által 1910-ben épített Kvasz I. méltóképpen képviselte a száz éves magyar motoros repülést. A repülőnap közönsége előtt kiállított repülőgépünk, amelynek időnként, a légcsavar berántásával beindítottuk az ugyancsak korabeli 25 lóerős, három hengeres Anzani alapján megépített motorját, óriási tetszést aratott az érdeklődők és a médiák körében.

Nagyon sok repülőnapi riport készült a Kvasz I. repülőgép előtt készült élő adásban. A gép be lett mutatva a Skrzydlata Polska repülési lapban, valamint a rendezvény műsorfüzetében, s természetesen további publikációk várhatók. A Kvasz I. repülőgép nagyszerű, és a korabeli repülőgép építési technikát hűen követő kidolgozása elragadtatta az érdeklődő szakembereket. A magyar repülőgép számos legendás gép társaságában szerepelt a legrangosabb lengyel repülési ünnepen. Néhányat említve, az ugyancsak itt debütált SB Lim?2, azaz MiG?15, Hawker Hurricane, Supermarine Spitfire, Sopwitch Camel, Jak?18.

Szóljon hozzá!