Gyurcsány fogadta Dan Friedet
A kormányfő tegnap este hivatalában fogadta Dan Fried amerikai külügyminiszter-helyettest. A washingtoni diplomácia európai ügyekben illetékes vezetője, aki koszovói és belgrádi látogatása után érkezett Budapestre, először négyszemközti megbeszélést folytatott a magyar kormányfővel, majd vezető szakértők részvételével tárgyaltak tovább, adta hírül a Kormányszóvivői Iroda.
A megbeszélésen egyebek között áttekintették a magyar-amerikai kapcsolatok különböző területeit, és elégedetten nyugtázták a két ország szoros partneri, szövetségesi viszonyán nyugvó együttműködés fejlődését. A miniszterelnök készségét fejezte ki a messzemenő együttműködésre az Egyesült Államokkal, beleértve a terrorizmus elleni küzdelmet is.
A találkozón ? európai uniós kérdéseket érintve ? szóba került az európai országok energia-ellátási biztonságának növekvő fontossága. Ezzel összefüggésben Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy Magyarországnak érdeke egy bátrabb, stratégiaibb gondolkodás az európai energiapolitikában, kiemelt jelentőséget tulajdonít az energiaellátási források és útvonalak diverzifikálásának, s ezért is szorgalmazza részvételét valamennyi olyan fejlesztési projektben, amely ezt a célt szolgálja.
Dan Fried beszámolt a Nyugat-Balkánon folytatott megbeszéléseinek tapasztalatairól. Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök kiemelte, hogy magyar részről olyan megoldást látnánk szívesen a koszovói státusz-kérdés rendezésére, amelyhez határozatával az ENSZ BT teremti meg a kereteket. A térség biztonsága és stabilitása szempontjából kulcsfontosságú, hogy az Európai Unió és a NATO egyaránt és összehangoltan szerepet vállaljon a rendezés megvalósításában. Magyarország mindkét szervezeti keretben hozzá kíván járulni a térség békéjének, tartós fejlődési feltételeinek biztosításához, és segíti az érintett országok európai felzárkózását.
Pályázat a csángó-magyarok identitásának megőrzéséért
A Csángó Tanácsadó Testület és a Miniszterelnöki Hivatal ezévre is meghirdeti a Petrás Incze János pályázatot. A pályázat célja a csángó-magyarok identitásának és magyar nyelvének megőrzését szolgáló kulturális, oktatási és kutatási programok, valamint az intézményfenntartás támogatása. A pályázatok postára adási határideje augusztus 15-e. A részletes pályázati felhívás, valamint a szükséges adatlap és egyéb nyomtatványok a MEH Külkapcsolatokért és Nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkárságnak honlapján elérhetők.