Magyar űrsiker
Sikeresen lezajlott a magyar anyagtudományi kísérlet a világűrben. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) támogatásával dolgozta ki a FOCUS projektet a miskolci Admatis Kft. A FOCUS kísérlet célja a fémhabok gyártási technológiájának tökéletesítése ? tudatták sajtósaik.
A magyar habosítási kísérlet mikrogravitációs körülmények között a Nemzetközi Űrállomás európai Columbus moduljában ment végbe február 7-én. A kísérletet Jeffrey Williams amerikai űrhajós végezte el a részletesen kidolgozott és begyakorolt eljárás szerint. A képanyag a NASA adattovábbító rendszere segítségével február 12-én került az Admatis Kft. szerverére, ahol megkezdték az adatfeldolgozást.
Az űrhajós végig élő kapcsolatban állt a földi irányító központtal (München) és a Felhasználó Segítő Operatív Központtal (Noordwijk, Hollandia, az Európai Űrügynökség Űrkutatási és Technológiai Központja), ahol a magyar képviselő, az Admatis Kft. kutató munkatársa, Somosvári Béla állt készenlétben esetleges beavatkozásra, illetve programmódosításra.
A kísérlet során hab keletkezését és stabilitását vizsgálták. A többéves munkával kifejlesztett kísérleti berendezés kifogástalanul működött. A három habgenerátor kaszkádszerű működtetésével létrejövő habcellák szerkezetét, mozgását továbbá a hab mennyiségét nagyfelbontású kamerával rögzítették. A nagy mennyiségű képanyag a NASA adattovábbító rendszere segítségével eljutott az ESA adatbankjába, ahonnan február 12-én átkerült a miskolci Admatis Kft. szerverére, majd megkezdték az adatok feldolgozását.
A kísérlet fő célja annak a megállapítása, hogy a habgenerátor paramétereitől mennyire függ az ún. gravitációs effektus. Ezért a mikrogravitációs képsor mellé oda kell tenni a földi referenciakísérlet képsorát, e két képsor különbsége lesz a gravitációs effektus. Az eredmények értékelése hónapokat vesz majd igénybe. Az eredmények közvetlenül beépülhetnek az Admatis Kft. habgenerátor tervezési/fejlesztési munkájába.
A FOCUS projekt űrtechnikai sikere azt bizonyítja, hogy megfelelő szaktudás és innováció esetén hazai kisvállalkozások is képesek lehetnek részt venni az európai űriparban. Az NKTH olyan módon járul hozzá a hazai űripar fejlesztéséhez, hogy évi kétmillió eurót fizet be a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból az Európai Űrügynökség (ESA) PECS (Programme for European Cooperating States) programjába.
Ennek az összegnek összesen 93%-át hazai kutatóhelyek és űripari cégek pályázhatják meg, kutatás-fejlesztési projektek finanszírozására. A programban való részvétel azt garantálja, hogy a nyertes projektek ? lévén, hogy megfelelnek a PECS elvárásainak ? valóban nemzetközi szinten is színvonalas kutatási eredmények megvalósítására irányulnak majd.