ZETApress

hírportál

Bridgestone Tokióért

Tokió SkylineA Bridgestone készen áll arra, hogy otthonában üdvözölje a világot a 2020-as tokiói olimpiai és paralimpiai játékok idején. A Bridgestone Corporation az egyetlen olyan világszintű olimpiai és paralimpiai partner, amelynek globális központja Tokióban van.

A vállalat az olimpiai eseményekig hátralevő egy évben arra invitálja a világot, hogy kövesse az ötkarikás játékokhoz vezető útján, és tapasztalja meg, mit jelent segíteni az embereknek álmaik megvalósításában ? tudatták sajtósaik. A Japánban közel 90 éves múlttal és több mint 28 ezer alkalmazottal rendelkező vállalat számára különösen fontos a a soron következő 2020-as Tokiói Olimpia. Globális, az emberek közlekedésének, életmódjának, munkájának és szórakozásának javítását célzó kötelezettségvállalásuk részeként a Bridgestone arra összpontosít, hogy hozzájáruljon valamennyi sportoló, közreműködő, szurkoló és látogató pozitív élményéhez a játékok ideje alatt. Emellett a vállalat biztosítja, hogy az esemény támogatására tett erőfeszítései olyan előnyökkel járnak majd Tokió városának és lakosainak, amelyek a játékok zárása után is megmaradnak.

? Hatalmas büszkeséget érzünk, amiért támogathatjuk az olimpiai játékokat, és otthonunkban üdvözölhetjük a világot ? mondta Masaaki Tsuya igazgatósági elnök, ügyvezető igazgató és képviselő igazgató. ? Amikor 1931-ben létrejött a Bridgestone, alapítónk egész emberiség jóléte és boldogsága iránti elkötelezettsége szilárdan beépült a céges kultúránkba, és napjainkban is megvalósul a vállalatunk A társadalom szolgálata kiemelkedő minőséggel elnevezésű küldetésén keresztül. Célunk az, hogy bemutassuk ezeket a hosszan tartó értékeket az ipart megváltoztató, jövőbeli innovációra vonatkozó elképzeléseinkkel együtt, miközben támogatjuk a 2020. évi tokiói olimpiai és paralimpiai játékokat ? tette hozzá az igazgató.

A termékeket, szolgáltatásokat és megoldásokat egyaránt tartalmazó portfóliója révén a Bridgestone büszkén segít a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), a Nemzetközi Paralimpiai Bizottságnak (NPB) és az Olimpiai és Paralimpiai Játékok Tokiói Szervezőbizottságának (TOCOG) abban, hogy minden idők egyik leghatékonyabb és legfenntarthatóbb játékát szervezhessék meg.

A vállalat által nyújtott támogatás

Terv kidolgozása arra, hogy az olimpiai és paralimpiai játékok hivatalos gumiabroncs-szállítója ? a hivatalos olimpiai flotta gépjárműveihez ? a vállalat legyen.

A Tokyo Aquatics Centre és az Ariake Arena épületeiben a Bridgestone szeizmikus rengéscsillapító elemeinek közelmúltban bejelentett kiépítése, amely földrengések esetében jelentősen csökkenti az épületek károsodásának lehetőségét.

Kötelezettségvállalás a Tokiói Közigazgatási Torony Közlekedési Igény Menedzsmentje (TDM) kezdeményezésének támogatására, amely a közlekedés megkönnyítésében, és a forgalmi torlódások enyhítésében segíti a vendéglátó várost.

További, az iparágban vezető, sokoldalú termékek és megoldások kínálata, amelyek célja a hatékony és fenntartható közlekedés, építési hatékonyság, stb. támogatása.

Önkéntes program, amely több száz alkalmazottja számára lehetővé teszi azt, hogy a szervezőkkel együttműködve segítsék a játékok problémamentes és hatékony lebonyolítását azért, hogy a szurkolók és sportolók önfeledten élvezhessék az olimpiát.

A Bridgestone világszintű olimpiai és paralimpiai partnerséggel kapcsolatos valamennyi tevékenységének célja továbbá, hogy mind az egészséges, mind a fogyatékkal élő sportolókat segítse abban, hogy megvalósíthassák álmaikat. Ezeket az erőfeszítéseket támogatva a vállalat több mint 15 országban működik együtt az olimpiai és paralimpiai játékok több mint 50 inspiráló sportolójával és nagyreményű fiataljával, hogy Ők márkanagykövetként segíthessenek a Tokió 2020-hoz vezető úton. Ezek a partnerségek azt a támogatást egészítik ki, amelyet a Bridgestone több mint kétszáz nemzet olimpiai bizottságának kínál. A vállalat ilyen módon hangsúlyozhatja, hogy a sportban olyan erő rejlik, amely a határokon átível, ösztönöz, egyesít és inspirál.

Az olimpia jövő nyári eseménye egyike azoknak a fontos pillanatoknak, amikor a Bridgestone bemutathatja új technológiáit és azt, hogy innovatív és globális vállalattá válik 2020-ra. Az elkövetkezendő hónapokban a vállalat további közleményekkel igyekszik bemutatni a világnak, hogyan járul hozzá a Tokió 2020 eseményéhez. Részletek idekattintva olvashatók.

A Bridgestone Corporation cég

A tokiói központú Bridgestone Corporation a világ legnagyobb abroncs- és gumigyártó cége. Az alkalmazások széles körében használt abroncsokon kívül sokoldalú termékek jelentős kínálatát is gyártja, amelyek közé ipari gumi- és vegyipari termékek és sportszerek tartoznak. Termékeit több mint 150 országban és területen forgalmazza a világon.

A Bridgestone Corporation világszintű olimpiai és paralimpiai partnerség

A tokiói központú Bridgestone Corporation a világ legnagyobb abroncs- és gumigyártó cége, és A társadalom szolgálata kiemelkedő minőséggel küldetés alapján működik. A Bridgestone céget az a megtiszteltetés érte, hogy 2014-ben világszintű olimpiai partner, 2018-ban pedig világszintű paralimpiai partner lett. A vállalat globális jogokkal rendelkezik az olimpiai mozgalom és a paralimpiai mozgalom terén egészen 2024-ig, amely időszak magába foglalja a 2020. évi tokiói olimpiai és paralimpiai játékokat, a Peking 2022 és a Párizs 2024 eseményeket.

A Bridgestone kötelezettséget vállalt arra, hogy olyan termékeket, szolgáltatásokat és megoldásokat kínáljon, amelyek javítják az emberek közlekedését, életmódját, munkáját és szórakozását, illetve az olimpiai mozgalom és a paralimpiai mozgalom iránti kötelezettségvállalása a több mint 100 éves múltra visszatekintő sport és innovációs történelmet követi. A Bridgestone világszintű olimpiai és paralimpiai partnerséggel kapcsolatos tevékenységeit a globális Álom megvalósítása üzenet vezérli, aminek az a célja, hogy inspirálja az embereket az akadályok leküzdésére és céljaik állhatatos követésére. Világszintű partnerként a Bridgestone olyan értékesítési jogokkal rendelkezik, amelyekbe az abroncsok, abroncsszolgáltatások és kiválasztott gépjármű-szolgáltatások, elektromos meghajtású kerékpárok, szeizmikus rezgéscsillapító elemek teljes köre, valamint építési és ipari terméke sokfélesége tartozik.

Szóljon hozzá!