ZETApress

hírportál

Három a magyar igazság

DialízisközpontHarmadszor lett Legjobb Munkahely a B. Braun Avitum ? tudatta Jónás Fanni, Well PR Ügynökség. Változások figyelhetők meg a munkaerő-piacon: fokozatosan növekszik a munkavállalók magabiztossága, vagyis egyre többen gondolják úgy, hogy könnyebben találnának másik állást, ha az élet úgy hozná.

A megnövekedett önbizalom a munkahely iránti elkötelezettség csökkenésével is jár. Nem így a Legjobb Munkahelyek esetében. Az Aon Hewitt munkavállalók és vezetők körében elvégzett idei felméréséből kiderült, hogy a B. Braun Avitum munkatársainak 82%-a elkötelezett munkahelyük iránt, ami 21%-kal haladja meg a magyar átlagot. Ennek is köszönhető, hogy a vállalat harmadik alkalommal nyerte el ? a 250-1000 főt foglalkoztató vállalatok között ? a Legjobb Munkahely címet.

Az Aon Hewitt a világ első számú humánerőforrás és outsourcing tanácsadó cége, 17 évvel ezelőtt indította el a Legjobb Munkahely programját, amelynek keretén belül idén 95 hazai vállalat közel ötvenezer munkavállalóját kérdezték meg a munkahelyükről alkotott véleményükről. A felmérés lezárásaként három kategóriában hirdettek nyerteseket: a 250-1000 főt foglalkoztató vállalatok közül a B. Braun Avitum idén is elnyerte az AON Legjobb Munkahely díját. Az elismerések átadására október 26-án került sor a budapesti Akvárium klubban megrendezett HR Fest keretében.

? Manapság már egyre ritkábban fordul elő, hogy valaki az első munkahelyéről megy nyugdíjba, sőt a munkaerő-piacot erős fluktuáció jellemzi. Az ideális munkáltató-munkavállaló kapcsolat kétirányú: a munkaadó megbecsüli és a legértékesebb erőforrásának tekinti a munkavállalóját, aki így elkötelezetté válhat a munkahelye iránt. Nálunk, a B. Braunnál a vállalati filozófiánk alapvető része az emberközpontúság ? a mindennapi munkánk során törekszünk a nyílt kommunikációra, a csapatmunkára, és minél több fejlődési és előrelépési lehetőséget biztosítunk a munkatársak számára. Ez lehet a titka annak, hogy globális méretű cégként máig családi tulajdonú vállalkozás vagyunk, munkahelyünk megőrizte a családias hangulatát és kollégáink a magyar átlagot jóval meghaladva elkötelezettek a munkahelyük iránt. Továbbra is azon leszünk, hogy kiérdemeljük a Legjobb Munkahely címet a munkatársainknál, és reméljük, hogy a jövőben minél több tehetséges új munkavállalót tudhatunk vállalatunknál ? nyilatkozta a díj kapcsán Horn Péter a B. Braun-vállalatcsoport vezérigazgatója.

A B. Braun Avitum 2015 és 2016 után 2017-ben harmadik alkalommal nyerte el a Legjobb Munkahely kitüntetést. Az egészségügyi vállalat fennállása óta azért dolgozik, hogy minőségi egészségügyi szolgáltatást nyújtson a betegeknek. A tizennyolc dialízisközpontot üzemeltető vállalat 2500 vesebetegnek nyújt életben tartó kezeléseket. A cég száz mérnök munkatársat foglalkoztató fejlesztési divízióján készült szoftverek a világ 85 országában több mint 85 ezer dialízisgépen futnak. Emellett a B. Braun Avitum központi szolgáltatásokat nyújt a teljes hazai cégcsoport részére, de a felmérés eredménye értékesítői csapatának elkötelezettségét is tükrözi, amely 16 terápiás területen ötezer termékkel szolgálja a hazai egészségügyet. A folyamatos innovációra való törekvés mellett a vállalat nagy hangsúlyt fektet a társadalmi szerepvállalási programjaira, amelyekbe munkatársait is sikerrel vonja be.

Szóljon hozzá!