ZETApress

hírportál

Világtalálkozó Lellén

Négy napon át, tizenkét helyszínen több mint száz programra került sor az I. Magyar Világtalálkozón június 30-a és július 3-a között, a Világtalálkozó elnöke, Dr. Tanka László vezetésével. Ezen a négy napon mindent megtalálhattunk Balatonlellén, ami magyar ? tudtuk meg Szalontai Évától.

Magyarországon kívül legalább ötmillió magyar él szerte a világban. A Világtalálkozóra Ausztráliából, Amerikából, Kanadából, Brazíliából, Új-Zélandról, Peruból, Iránból és Venezuelából is jelentkeztek. Az Európai Uniós országokból: Németországból, Svédországból, Ausztriából és Franciaországból, valamint a szomszédos Erdélyből, Vajdaságból, Kárpátaljáról és a Felvidékről is érkeztek. Hosszú lenne mindet végigsorolni.

A Világtalálkozónak különös aktualitást adott, hogy 2011. I. félévében az Európai Unió elnöki tisztét Magyarország töltötte be. A Találkozó reprezentálhatta Európa és a világ előtt a jellegzetes magyar értékvilág gazdagságát, a Világtalálkozó üzenetét: A világ bármely pontján élünk, egy a nemzet! Segítsük egymás törekvéseit! Teljesítményeink, összefogásaink által legyünk ismertek a világban!

A Világtalálkozó rendezvényei

Kora reggeltől késő éjszakáig nyúló programok között válogathatott a Világtalálkozó közönsége: a komoly konferenciák, előadások mellett a szórakozás a gasztronómia, a sport, a fürdőzés örömeiből, a gyermekvilág programjaiból. A vízparti Találka Téren különböző országokból érkező magyarokkal találkozhattunk. Fedor Aliz, a Találka Tér szervezője, a személyes kapcsolatok fontosságát emelte ki. Kéki Hilda, a gasztronómia irányítója szerint kiemelt figyelmet kaptak a Világtalálkozón a magyar termékek, a Hungaricum falu, a Bor- és Pálinka-falu, a Magyar Ízek utcája, a Kárpát-medence konyhája.

Ugyancsak július elsején volt a Világtalálkozó egyik, sok érdeklődőt vonzó programja: az Egészség Nap Egészség Konferencia. Célja az volt, hogy a magyar lakosság, a külhoni hazaérkezett magyarok figyelmét felhívjuk az egészséges életmód, az egészséges táplálkozás, a sport, a mozgás, az egészséges szemléletmód fontosságára. A főrendező és igazgató Dr. Szalontai Éva, a moderátor és házigazda Dr. Mezei László volt.

A balatonlellei Hotel Lidó Konferenciaterme zsúfolásig megtelt magyarországi, s tengeren túli, határon túli érdeklődőkkel, a sajtó, televízió, rádió képviselőivel. Az Egészség Nap médiapartnere az Egészség TV volt. A konferencia Schmittné Makray Katalin meleg hangú üdvözlő levelével kezdődött Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze tolmácsolásában, majd Dr. Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára ? országos fő állatorvos és fővédnök ? beszélt az egészséges magyar élelmiszerekről, a hungaricumokról.

Magyar gasztronómiai érdekesség volt, amit mondott a gulyás, a kenyér ősi, ill. középkori magyar eredetéről. Azóta terjesztjük. Már több lellei étterem és gasztronómus tudja. Dr. Sebestény Andor védnök, a londoni Birodalmi Rákkutató Intézet tudományos kutatója, oktatója a már Magyarországon hasznosított kutatásairól beszélt. Utánuk neves egészségügyi szakemberek szólaltak fel. A felkért előadókon kívül ? akiknek neve, előadási témája szerepel a Világtalálkozó honlapján ? neves cégek, egyesületek, vállalkozók mutatták be termékeiket, szolgáltatásaikat, támogatva az Egészség Napot, az Egészség Konferenciát.

Csak a július elsejei Egészség Napon, az Egészség Konferencián résztvevők kereshették fel a Hotel Lidó előtt parkoló Egészség szűrőbuszt. Dankovics Gergely programigazgató, EU alelnök 24 azonnal kiértékelhető vizsgálatot és Egészség Könyvet biztosított a jelentkezőknek. Aznap térítésmentesen 271 személyt vizsgáltak meg.

Utolsó konferenciaprogram: július 22-e, Mátraderecske

Ugyancsak az Egészség Napon jelentkezhettek Mátraderecskére a mofettás, keringést javító kezelésre, amire a Konferencián a sikeres előadást tartó Dr. Gyetvay Gyula igazgató-főorvos hívta meg az érdeklődőket. Az Egészség Nap Egészség Konferencia programja július 22-én zárul a tavaly márciusihoz hasonló mátraderecskei utazással, Forgó Gábor polgármester vezetésével. Autóbusz hozza-viszi a jelentkezőket, útközben Palócföld nevezetességeit és az egykori Recski Büntetőtábort is megmutatják. 150 fő térítésmentes kezelését vállalták fel. Ez Mátraderecske ajándéka az Egészség Napnak.

Július 2-án Dr. Horváth János professzor, a Magyar Országgyűlés korelnöke, az Interparlamentáris Unió magyar elnöke vállalta a fővédnökséget az ?56-osok történelmi értékű Dialógus Fórumán. A levezető elnök: Dr. Czeglédi József, a Közép-európai Club Pannonia elnöke, s főelőadója Sinkovics Gyula, az ?56-os Szabadságharcos Lovagrend elnöke. A szervezők az ?56-os forradalom 55. évfordulója alkalmából Mutasd meg fiadnak! ? címmel kezdeményezték a forradalom emlékhelyeinek bemutatását.

Miközben konferenciák zajlottak, a színpadokon a könnyűzenei élet népszerű személyiségei léptek fel. A sok ismert név közül, akiket közelről is szeretünk: Demjén Ferenc, Tamás Gábor, Szikora Robi, Király Viktor, Poór Péter Zsuzsival és Orsival, Galambos Lajos, Lendvay Gabriella New Yorkból, Simándy Adél Svédországból. Nagyné Varga Marika a folklór műsorokat vezette sikerrel. A negyedik napon, a záró ökumenikus istentiszteleten az egyházi vezetők áldást és békességet kívántak a magyarság jövőjére, amely csak összefogással képzelhető el.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Megköszönték a részvételt | ZETApress

Szóljon hozzá!