ZETApress

hírportál

Magyar szakértők a vlágszövetségében

A dietetikus szakma legjelentősebb és legtöbb tagot magába tömörítő nemzetközi szövetsége, az International Confederation of Dietetic Association (ICDA) február elsejétől tagjai közé fogadta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségét (MDOSZ). A közel ezer hazai szakember ezentúl bekerül a nemzetközi szakmai vérkeringésbe, és aktív szerepet vállalhat a táplálkozástudomány fontos kérdéseinek megoldásában.

Az MDOSZ felvételi pályázata sikeres volt, a világ számos pontjáról tagokat számon tartó ICDA örömmel fogadta a magyar dietetikusok jelentkezését. Az MDOSZ már 1994 óta tagja az Európai Dietetikus Társaságnak, a Világszövetségbe kerüléssel még tágabbra nyíltak a kapuk, a hazai dietetikusok a tengerentúlra is eljuthatnak, mind tanulók, mind dolgozók ? mondta Antal Emese az MDOSZ elnöke.

A tagság rengeteg előnye között szerepel a rendszeres hírleveléhez való hozzáférés, mellyel a magyar dietetikusok is bekerülnek a nemzetközi szakmai vérkeringésbe. A hírlevél beszámol az aktuális konferenciákról, fórumokról, kutatásokról és azok eredményeiről és szakmai díjak átadásáról. A magyar dietetikusok hozzáférést kapnak a belső hálózathoz, ahol a sok szakmai információ olvasásán kívül akár más, külföldi táplálkozás szakértőkkel is chat-elhetnek vagy fórumozhatnak.

A kanadai székhelyű, 150 ezer tagot számláló, több mint fél évszázados múltra visszatekintő ICDA küldetése a dietetikus szövetségek és azok tagjainak támogatása, többek között azzal, hogy egy integrált kommunikációs rendszert üzemeltetnek, népszerűsítik a szakmát, és felhívják a figyelmet az oktatás és a tréningek fontosságára. A nemzetközi szervezet már a márciusi Dietetikusok a Föld körül című hírlevelében szeretné bemutatni a magyar szakértőinket és munkájukat.

Szóljon hozzá!