ZETApress

hírportál

Célkeresztben az alvás

Suszter András, a Brad Féder cég marketing igazgatója cégénél az operatív vezetői feladatokat is ellátja. Budaörsi cégük telephelyén sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megvásárolták a Demko Féder név- és márkahasználati jogát ? tudtuk meg Szarvas Istvántól.

Az új vezető vezényli le arculatváltást, és az ezzel együtt járó teljes éves kampányt. Suszter elmondta az arculatváltás egyben új bútorcsaládok piaci bevezetését is jelenti, és az értékesítési csatornák kiszélesítését, a cég weblapjának teljes átalakítását. Elkészültek a reklám- és referenciafilmek, így májustól különböző tévécsatornákon is feltűnnek a Demko Feder spotok.

A sajtótájékoztatón részt vett a cég arca, Béres Alexandra fitnesz Európa- és világbajnok is. A sportolóval március 15-én kötöttek hosszú távú együttműködést. Alexandra ? aki féléves Panna lányával vett részt a sajtótájékoztatón ? elmondta, hogy nagyon megszerette a Demko Féder ágyat.

A marketingigazgató elmondta, hogy életünk egyharmadát ágyban töltjük. Alvás közben növekedési hormonok termelődnek, amelyek elősegítik a szövetek regenerálódását és a vörös vérsejtek termelését. A kialvatlanság ingerlékennyé, türelmetlenné tesz, és hatással van a hangulatunkra, így kihathat baráti és párkapcsolatainkra, családi életünkre is. A pihentető alvás titka a személyre szabott, fekvő test, és a gerinc alakját tökéletesen alátámasztó Demko Féder bioszisztéma ágybetét rendszer, a megfelelő párna és a gyapjú ágynemű, takaró.

A sajtótájékoztatón G. Németh György, a Benyovszky Orvosi Központ tulajdonos igazgatója elmondta, hogy az általa alapított első budapesti alvásdiagnosztikai központban, nyugodt környezetben a legkorszerűbb műszerekkel végzik az alvásdiagnosztikai vizsgálatot. A főváros VIII. kerületében a klinikák közelében található intézménybe szakorvosi vizsgálatot követően lehet bekerülni. G. Németh hangsúlyozta, hogy alvásunk minősége szempontjából kulcskérdés, hogy min, és milyen körülmények között alszunk. Felméréseik szerint hazánkban a lakosság egyharmada nem alszik jól.

Szóljon hozzá!