ZETApress

hírportál

SIP-konferencia az MTA-n

Ötödik alkalommal kerül ma megrendezésre az Európai Unió Safer Internet Program (SIP) keretében Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra című konferencia a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szervezésében – tudatta Pethő Zsófia sajtóreferens.

A média hatása a gyermekekre és fiatalokra című médiakonferencia- és kutatássorozatunkat több mint húsz évvel ezelőtt, 1997-ben kezdtük el. Ebbe kapcsolódott be Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra című konferenciasorozatunk. Már a 2009-ben tartott első internetkonferenciánk óta is 10 év telt el. Azóta nagyon sok pozitív változást hozott mindennapjainkban a digitalizáció: életünket felgyorsította, a tudást közelebb hozta, kapcsolatainkat átalakította. De mindez milyen hatással van a gyerekekre és fiatalokra? Erre a kérdésre keresik a választ előadóink.

A rendezvényre 25 szakértő fogadta el felkérésünket az oktatás, a média, a kormányzat, az ipar és a civil szféra területéről. akik a gyermekek és fiatalok online biztonságával kapcsolatos kérdésekről négy nagy téma köré csoportosuló előadásokat fognak tartani. Kutatási eredményeiket összegzik, kampányaik célját és eredményességét fogalmazzák meg, de külön beszélnek internetbiztonságról a gyerekvédelem tükrében, valamint a szülő-gyerek kapcsolatról és a médiaoktatásról.

A rendezvény lehetőséget ad arra, hogy a szakemberek és érdeklődők megvitassák, hogyan befolyásolja az internet, a mobileszközök a gyermekek és fiatalok fejlődését, életét. A konferencia célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az új kihívásokra, a közösségi médiára, az online fenyegetettségre, és segítsen megosztani a legjobb gyakorlatokat. A konferencia a Safer Internet Program keretében valósul meg. A projekt célja az Európai Unió által közvetített értékrenddel összhangban, az internet és az új online technológiák használatának – különösen a gyermekek számára való – biztonságosabbá tétele, a jogellenes, valamint a felhasználó által nem igényelt tartalmak elleni küzdelem hatékonyságának biztosítása.

A konferencia az Európai Kiberbiztonsági Hónap kampány programsorozatába illeszkedik. A konferencia ideje alatt élő internetes közvetítés látható a gyermekmento.hu és a saferinternet.hu honlapokon. A konferencia ideje és helye: ma 9-től 18 óráig a Magyar Tudományos Akadémia Budapest V. Széchenyi István tér 9. I. emeleti Dísztermében. Partnereink: Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, Lelkisegélyvonal és online tanácsadás gyerekeknek, 116-111, kek-vonal.hu NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Káros, illegális és jogsértő tartalmak bejelentésére szolgáló Biztonságosinternet Hotline üzemeltetője és fejlesztője, biztonsagosinternet.hu 

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az európai Safer Internet Programban (SIP) tudatosság-növelő központként és konzorciumvezetőként a gyermekek, szülők és tanárok felvilágosítását, a program népszerűsítését tűzte ki célul. Szeretnénk elérni, hogy az országban minél több internethasználó böngészhessen biztonságos körülmények között, illetve, hogy probléma esetén az érintettek tudják, kihez fordulhatnak. Célunk, hogy egyszerre hívjuk fel a figyelmet az interneten leselkedő veszélyekre, és teremtsük meg azok orvoslásának, illetve a segítségnyújtás lehetőségét.

Szóljon hozzá!