ZETApress

hírportál

Miből lesz a cserebogár?

Tábortűz címmel jelent meg Krysten Ritter amerikai színésznő első regénye. A Breaking Bad, a Túl jó nő a csajom és a Jessica Jones népszerű színésznője gondolt egyet, és írásra adta a fejét. Első könyve több mint egy jól sikerült regény.

Krysten Ritter olyan ütős kis krimivel állt elő, hogy színészmesterségét bátran félre is dobhatja. A Tábortűz, az Alexandra Kiadó újdonsága már kapható ? tudatta Pál András marketingmenedzser. Fotónk Bailey Taylor felvétele.

Abby Williams, környezetvédelmi jogász a szülővárosában üzemelő Optimal nevű cég mocskos ügyeinek próbál utánajárni. Gyanús megbetegedések, fejlődési rendellenességgel született gyerekek, a termés és az állatállomány csökkenése mind-mind arra utaló jelek, hogy a kisváros határában létesített víztározó minőségével súlyos bajok vannak.

Miközben Abbynek meg kell küzdenie a városka Optimal által így vagy úgy megvásárolt vezetőivel, saját múltjának sötét árnyaival is szembe kell néznie. Gimnazistaéveinek egyszerre gyűlölt és rajongásig szeretett barátnője, az extravaganciájáról híres Kaycee eltűnése nem hagyja nyugodni. A múltból előtűnő egykori félelmei és megaláztatásai már-már tébolyult összeesküvés-elméletek örvényébe taszítják Abby-t, és az utolsó pillanatig kétséges marad, hogy sikerül-e megőriznie a józan eszét.

Az ezúttal regényíróként bemutatkozó sorozatszínész, Krysten Ritter krimije a környezet védelméért folytatott harc csataterére, mely a lelket fogva tartó titkok kilátástalan labirintusába vezeti az olvasót. ? Csak úgy faltam Krysten Ritter mesteri bemutatkozó regényét. A Tábortűz sötét, felkavaró, és egyszerűen letehetetlen ? mondta Ruth Ware, a Sötét erdő közepén és A nő a tízes kabinból című bestsellerek szerzője.

? A Tábortűz jéghideg műremek ? lenyűgöző stílus, hátborzongató feszültség, és a hazatérve múltjával szembesülő nő története csordultig tele van érzelmekkel és igazsággal. Nem mindennapi bemutatkozás egy óriási tehetségtől ? mondta Blake Crouch, a Sötét anyag című sikerkönyv szerzője. ? Az évekkel ezelőtti, csúf, kisvárosi botrány tökéletes hátteret nyújt ennek a sötét hangulatú, kegyetlen, rejtélyekkel teli regénynek, amelyet az olvasó rekordsebességgel fog végiglapozni. A Tábortűz merészen új hangot hoz a thriller műfajába. Alig várom, mit álmodik meg Ritter következőként! ? mondta Mary Kubica, A jó kislány című bestseller szerzője.

Szóljon hozzá!