ZETApress

hírportál

Együttműködő Vodafone

Vodafone BudapestA Vodafone különböző együttműködési intézkedéseire tekintettel kiemelkedő mértékű, több százmillió forintos bírságcsökkentést kapott ? tudatta dr. Basa Andrea, a GVH sajtószóvivője.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelentős mértékben csökkentette a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt-re (Vodafone) kiszabható bírságot, mert a távközlési társaság kiemelkedő mértékű együttműködést mutatott, és egyértelmű lépések megtételét igazolta magatartása megváltoztatására. A rá kiszabott bírság összege (mintegy kétszázmillió forint) ezért kevesebb mint a fele annak, amelyre egyébként a bírságközlemény alapján számíthatott volna, hiszen korábban a GVH többször elmarasztalta tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megvalósításáért, így többszörös visszaesőnek kellett tekinteni.

A GVH azt vizsgálta, hogy a Vodafone valós adatokat közölt-e a fogyasztókkal a készülékek áráról, amikor ügyfeleinek szóló készülékei értékesítési ajánlatait népszerűsítő, 2013 októberétől megjelenő reklámkampányaiban nem mutatta be a készülékek akciós ára (1-19.999 forint) mellett a hűségidő alatt a készülékekhez köthetően befizetendő havidíj többletet.

A GVH döntése szerint a Vodafone megtévesztő tájékoztatást nyújtott a készülékek tényleges áráról azokban a reklámokban, amelyekben a havi (extra) készülékdíjat ? egy létező tételt ? nem tüntette fel, pedig a készülékek megvásárlása után, a hűségidő alatt a reklámokban megjelenített ún. készülékáron túl többletköltség terheli a fogyasztót az alapszolgáltatáshoz képest. Ezáltal az átlagos fogyasztóban az a téves benyomás alakulhatott ki, hogy számára ? ugyan hűségidős elköteleződés mellett, de ? különösen kedvező árat javasolnak, és tévesen hihette, hogy az árnak csupán a kiemeléssel érintett elemét kell megfizetnie a készülékkel kapcsolatban (a havidíjon túl, ami azonban a távközlési szolgáltatáshoz köthető).

A GVH jogsértőnek ítélte a fenti típusú készülék-kommunikációt. A Vodafone a jogsértést ugyan nem ismerte el, de együttműködésének jeleként szigorította megfelelési programját a piaci gyakorlaton túlmutatóan; módosította kereskedelmi gyakorlatát és végső soron az érintett készülékértékesítési konstrukciókat is, továbbá felajánlotta az érintett fogyasztói körnek a határozott idejű szerződések ingyenes felbontásának lehetőségét, ezzel jelentősebb pénzügyi terhet is vállalva.

A fenti intézkedéseket ? különösen a jóvátétel jellegű szerződésbontási ajánlatot ? jelentős bírságcsökkentő tényezőként vette figyelembe a GVH, így a bírság összegét, amelyet az egyes kampányok költségei alapján számított ki, végül XXX.000.000 forintban határozta meg egyéb tényezőket is figyelembe véve.

A GVH hangsúlyozza, hogy a különböző versenyfelügyeleti célok között kiemelt célnak tekinti a jogsértés miatt kárt szenvedett vagy hátrányos helyzetbe került fogyasztók, vállalkozások lehetőség szerinti kompenzálását, illetve saját erőforrásainak lehető leghatékonyabb felhasználását, amelyhez a bírságolási gyakorlat is hozzájárulhat, beleértve a tevőleges jóvátétel, a megfelelési erőfeszítések és az eljárás során tanúsított fokozott együttműködés figyelembevételét bírságcsökkentő tényezőként. A GVH a jövőben is kiemelten ösztönözni kívánja a kárt szenvedett fogyasztók kompenzálását a versenyfelügyeleti eljárásokban. Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/12/2016.

Szóljon hozzá!